Május hetedikén, szerdán pótolják az eredetileg áprilisra tervezett, betegség miatt elhalasztott Röviden-Tömören improvizált előadást. A rövid játékokkal, rövid jelenetekkel építkező egy felvonásos, két játszórás estet Horváth-Töreki Gergely keltette életre, aki ezúttal Mészáros Andrást hívta meg vendégül, a zenéről pedig Szöllősi Dániel...
Hiánypótló zenei élményt nyújt CéAnne zenekara

Tegnap a BARHOLE színpadán mutatta be Heading Home című szólólemezét és saját zenekarát CéAnne (Szélinger Anna). Az énekesnő tavaly nyáron adta ki tíz dalt tartalmazó, végtelenül jó ízléssel, lenyűgöző intelligenciával fűszerezett albumát, amely CéAnne azon időszakában íródott, amikor elindult önmaga valódi megismeréséhez. Bár tinédzserkorom óta a magyar nyelvű dalokhoz kötődőm jobban, mélyebben, ez a kifejezetten összetett, változatos, neosoul, r'n'b korong sokat tett hozzá ahhoz, hogy nyitottabban álljak hozzá az angolul alkotó hazai előadók munkásságához. Ugyanis végtelenül minőségi zenei anyagnak tartom a Heading Home lemezt, amit legalább egyszer minden nőnek hallania kell, tartson bárhol is önismerete, önfejlesztése útján.
Nagyon drukkoltam, hogy Anna hasonlóan értékes társakra találjon, tegnap pedig meggyőzödhettem arról, hogy abszolút megugrotta ezt a feladatot. Bandájában olyan hidegrázósan szuper muzsikusok támogatják, mint hazánk egyik legbrutálisabb dobosa, Tiszai Vivi, Gátos Bálint basszusgitáros és Hiegl Gergő gitáros. A produkció nem mindennapi, rendkívüli ékét az isteni harmóniák jelentik, amit vokál fronton Kaj Bernadett és Paku Patrícia ad meg nekünk. Nem akárhogy, ha valami girlpower, akkor ez az! Megható volt látni, hogy a zenekar minden tagjának nagyon fontos ez az este, az, hogy CéAnne-t ne csak zseniális tehetségükkel, de őszinte, tiszta szeretettel is támogassák. Hiánypótló zenei élményt nyújt ez a produkció.
A több mint tíz dalt tartalmazó műsor vázát a már említett korong adta, így csendült fel többek között:
a valódi kommunikáció fontosságára figyelmet felhívó Talk about it,
a tűz eltűnéséről mesélő Fire,
a fontos kérdések elől való elfutást körbejáró Running,
a felszabadult feel-good nótát jelentő Free,
a tudatosságot, eldöntendő kérdéseket fókuszba állító Maybe,
a nőiesség fontosságát kiemelő Evergreen,
az egyik személyes kedvencemet, mantrámat jelentő, a békéhez, a megnyugváshoz elvezető Better,
vagy éppen a szomorúan flegma Fooling me.
Az estét Lugosi Dani szélsőséges váltásokkal fűszerezett produkciója nyitotta. Egy biztos, mostantól több bulijára látogatok el, végtelenül izgalmas világ az övé. CéAnne egyetlen meghívott vendégét pedig egyik legfőbb alkotótársa, producere, Ádám Peti jelentette, akivel a leglíraibb számot jelentő Goodgoodbye szerzeményt adták elő közösen. Gratulálok ehhez a bemutatkozó koncerthez, szépen gyarapodó közönséget, sok-sok közös élményt és ihletet kívánok a CéAnne live-nak.
A koncerten forgattunk is, március utolsó napjaiban hozom az interjút!
írta: Hatos Niki
Ilyen volt a Fogoly
Miután Sarah Rivens Fogoly-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb dark romance sikerének számít, kíváncsi lettem, hogy mi kerekedik ki az író kezei közül. A negyvenhárom fejezetből álló Fogoly - Szerelem és gyűlölet között olykor egyetlen lépés a távolság középpontjában az a huszonkét éves Ella áll, aki alig-alig emlékszik azokra az időkre,...
Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának keretén belül mutatkozik be a kiváló énekes-gitáros triója az Analog Music Hallban.