Május 4-én jelenik meg a Multiverzum Kiadó gondozásában a Kraken, amelyben Shannon Eric Denton író és David Hartman rajzoló egy sötét, természetfeletti kalandot mesél el.
Hat év története Kolorblind új lemezén. Megérkezett a Lucia

Hat év lenyomata sűrűsödik egybe Mógor Máté első albumán. A Lucia egy korszak lezárása, költözés, útkeresés, felnövés, kapcsolatok és kudarcok egymás mellé rakva, dalokba sűrítve.
Kolorblind az utóbbi időben folyamatosan szállítja a trackeket, az egyedi hangzás és a direkt szövegek egyre szélesebb réteget érnek el. A lemezen a személyes élmények dominálnak - szerelem, csalódás, barátságok, kilátástalanság -, minden, ami egy huszonéves életében sűrűn előfordul.
A Fiúk zenekarból ismert Kaso több dalban is közreműködik az anyagon, míg a produceri oldalt Whoel erősíti. A közös munka hallhatóan egységes hangzást adott a megjelenésnek. Kolorblind működésének kulcsa az aktualitás, a szövegek reflektálnak a jelen zavaros közéleti hangulatára, miközben univerzális témákat mozgatnak meg. Ez a kombináció teszi a dalokat egyszerre személyessé és széles körben értelmezhetővé.
Mógor Máté producerként már eddig is komoly nevekkel dolgozott együtt, többek között Beton.Hofi, ValMar és Pogány Induló oldalán. A Lucia viszont egyértelműen arról szól, hogy kilép a háttérből. A Kolorblind-projektben nemcsak producerként és dalszerzőként, hanem előadóként is teljes kontrollt gyakorol. A végeredmény pedig egy fókuszált, személyes anyag, ami nem akar több lenni, mint ami, vagyis egy fiatal alkotó elmúlt éveinek pontos lenyomatának.
"Amióta elköltöztem otthonról, rengeteg dolog történt velem – jó és rossz döntések, furcsa éjszakák, meghatározó emberek és helyek. Balatoni gyerekként a lemez sokszor visszakanyarodik ezekhez az emlékekhez, amik Balatonalmádihoz kötnek örökre. Az aktuális közéleti kérdéseken és a saját érzéseimen túl ezekből is inspirálódtam a folyamatok során." – mondta Kolorblind.
Dalról-Dalra az előadóval:
6 év: "Az egész album koncepciója ebből a zenéből indult. A felétől megszólal egy teljesen vágatlan hangüzenet, amit véletlenül találtam meg pár hónapja. Egy éjszaka, mikor mélypontomon voltam, az elmúlt hat évemről, illetve a jó és rossz döntések kimeneteléről meséltem egy barátomnak"
Én is félek (feat. Kaso): "Nagyon sok helyről tanultam dalszerzést, ezek a zseniális emberek inspiráltak arra, hogy egy nap meg tudjak írni egy teljesen önazonos dalt, ahol minden én vagyok."
Balatoni Buddha (feat. Kaso): "Balatoni gyerek vagyok, így maga a zene egy elég fura és reggelig kintmaradós estémről szól. Ezt a szöveget írtam a legtovább. Rengeteget gondolkoztam rajta, hogyan tudnék benne megjeleníteni helyeket és embereket anélkül, hogy kimondanám a nevüket, ez pedig úgy érzem sikerült. Két elb*szott emberről szól, többet nem is mesélnék."
le se szarsz (feat. Kaso): "Mind ismerjük azt a jellegű önpusztítást, amikor egy hosszú párkapcsolatot lezárunk, és úgy érezzük, most van lehetőségünk igazán élni. Ezen felül pedig helyet kap politikai kérdés is, hiszen a "ha kel fel a nap, már mindenki nyugaton" sorom arról szó, hogy vajon van-e lehetőség változtatni a mostani helyzeten, vagy már rég menthetetlen minden."
Lucia: "Az album címadója. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok gyönyörű pillanatot élhettem meg Balatonalmádiban a középsulis éveim alatt. DLSB represent. Nade, ez most itt nem egy olyan pillanat."
Sirató: "Lényegében a következő számnak a felvezetője és intrója."
Miből lettél gazdag? (feat. Kaso): "Nem Európához méltó módon működik ez az ország. Egyrészt mind tudjuk, hogy a kormányhoz közeli barátok furcsa módon egytől egyig mind gazdagok. Másrészt több olyan dolog is történt az utóbbi időben, ami miatt éreztem, hogy most kell kijönni ezzel a dallal. Legyen az az akkumulátorgyár botránya vagy éppen az Arzenál és a Turbina bezárása."
szomorú szolga (feat. Kaso): "A szomorú szolga arra a bizonyos körforgásra utal, ami a mindennapjainkat jellemzi. Felkelsz, dolgozol, hazaérsz, alszol és másnap ugyanúgy folytatódik. Mindezt egy olyan világhelyzetben teszed, ahol semmi sem biztos."
Mindig ugyanaz a vége (feat. Kaso): "Milyen szép dolog a gyerekkori szerelem. Szerintem nagyon kevesen tapasztaljuk meg úgy igazán. Itt is szerencsésnek mondhatom magam, hogy részese lehettem ennek."
Tizedik életem (feat. Kaso, Whoel): "Félünk élni, sietünk meghalni. Állandó félelmem, hogy ha egyszer az utolsó pillanataimban megjelenik a stáblista, megbánok dolgokat, amiket nem csináltam."
ÉVADZÁRÓ: "Had idézzek egy José Mourinho klasszikust: "If I speak, I'm in big trouble."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magyar Adrián
fotó: momosgallery
Május 1-jén 11 órától könyvbemutatóval egybekötött kerekasztal-beszélgetést tartanak a Vígszínház alagsori büféjében. Az esemény apropója a teátrum 130 éves jubileumára megjelenő drámakötet, amely az elmúlt öt év Házi Színpadon bemutatott darabjait gyűjti egybe.
A Pavilon új dala, a Borsod blues nem finomkodik, nyers, karcos és direkt válasz a hazai zenei tér egyik leglátványosabb jelenségére, az üres flexelésre. A hangzás tudatosan eklektikus. A boombap alapokra bluesos hangulat, balkáni népi motívumok, valamint kaval és cimbalom rétegződik, ettől lesz egyszerre ismerős és szokatlan. A végeredmény egy...




