Bryan Adams, a Summer of '69 és a (Everything I Do) I Do It For You legendás előadója, december 16-án ismét az MVM Dome színpadán áll majd. A kanadai rocker legújabb, Roll With The Punches című lemezének dalait élőben is hallhatjuk, de természetesen a slágerekből sem lesz hiány.
Három hónap és újra itt a Csinibaba Táncdalfesztivál!

Május 28-án újra felcsendülnek a '80-as és '90-es évek slágerei a Katona József Színház és a Budapest Park közös produkciójában. A nagysikerű műsor az Európa Kiadótól a Neotonig, az LGT-től az Omegáig, a Bikini, Republic, valamint Cseh Tamás, Charlie és Hobo ikonikus dalait idézi meg.
Az este különlegessége, hogy a színház társulatának színészei a zenei szcéna legkiemelkedőbb előadóival lépnek színpadra, így a rock és színház találkozása igazi élménnyé válik. A Katona idei "rock sztárjai" garantálják a felfokozott hangulatot, ami a rendszerváltás évtizedének energiáját idézi: Bányai Kelemen Barna, Bezerédi Zoltán, Béres Bence, Elek Ferenc, Fullajtár Andrea, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Mentes Júlia, Mészáros Béla, Ónodi Eszter, Pálmai Anna, Pálos Hanna, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Rujder Vivien, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Tóth Zsófia, Vajdai Vilmos, Vizi Dávid.
A korábbi fellépőkhöz Bongor, Pajor Tamás és Szabó Győző is csatlakozik.
Közreműködik a Nart Orchestra Big Band és a Duda Éva Társulat.
Vendégművészek: Csákányi Eszter, Kulka János, Nagy Ervin, Szabó Győző, Thuróczy Szabolcs.
Énekesek: Bongor, Beton.Hofi, Bagossy Norbert, Bérczesi Róbert, Fekete Giorgio, Járai Márk, Jónás Vera, Kollár-Klemencz László, Lábas Viki, Németh Juci, Pajor Tamás, Péterfy Bori, Sena Dagadu, Sisi, Vitáris Iván.
Zenei vezető: Meggyes Ádám
Díszlet: Schnábel Zita
Dramaturg: Bíró Bence
Jelmez: Szakos Kriszta
Vetítés/Látvány: Varga Vince/Kovács Bálint/Nagy Réka//Török Marcell
Koreográfus: Duda Éva
Rendező: Vajdai Vilmos
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Biczó Andrea
fotó: sinco
A girlhood idei első megjelenése, a Buligyilkos egy klippel debütált. A dal a zenekar mindennapjait és belső dinamizmusát tükrözi, a klip pedig a közös alkotás örömét mutatja be. Az új szám a Spotify EQUAL nagykövet girlhood jellegzetes energiáját hozza, miközben új oldalát is megvillantja.
A MOME Open 2025 őszi fotós tanfolyamainak legfrissebb munkáit február 26-tól március végéig tekinthetjük meg a MOME Campus UP épületében. A kiállítás az Alapozó fotográfia és a Portréfotó képzések hallgatóinak munkáiból válogat, bemutatva a technikai alapoktól a tudatos vizuális megfogalmazásig vezető folyamatot.




