Curta (Pájer Gábor) mindig is széles palettáról merítette dalainak témáit, szövegeit pedig rafináltan, kifinomult ízléssel építette fel. Nemcsak zeneileg alkot maradandót, megjelenéseinek vizuális világát is rendre saját maga álmodja meg, klipjeinek rendezését és utómunkáját is ő jegyzi.
Gently Da Spittah’ a Bëlgaval indul közös turnéra

A hazai hiphop színtér egyik legkarakteresebb alakja, Gently Da Spittah' november végétől új turnéra indul a Bëlgaval. A koncertek sorozata a nagyvárosok kisebb klubjait érinti, így a rajongók az ország több pontján találkozhatnak a rapperrel.
A nyitány november 21-én a soproni Hangár Music Gardenben lesz, majd másnap, november 22-én a Pécsi Est színpadán lép fel az előadó.
A turné januárban folytatódik: 10-én a veszprémi Expreszóban, 17-én a győri Bridge Klubban, 23-án a miskolci Helynekemben, 24-én pedig a gyöngyösi Start Műhelyben bizonyít.
A február sem marad koncertek nélkül: 13-án Tatabányán a Roxy Musicban, 14-én Szombathelyen, az MMIK-ban, majd 21-én Szegeden, a Jate Klubban kapják meg a rajongók a teljes Gently-élményt. Március 13-án a Székesfehérvári Fezen Klubban, míg május 21-én a debreceni Klinika Moziban zárul a turné.
Gently Da Spittah' energikus előadása, szókimondó szövegei és a Bëlga hangzásvilága garantálja, hogy minden koncert különleges élmény legyen. Ha szeretnél részt venni az ország egyik legizgalmasabb hiphop turnéján, érdemes időben jegyet váltani, mert a klubok bizony-bizony gyorsan megtelnek.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
szerkesztette: Hatos Niki
Július 15-én 20:30-tól a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban lép fel a L'art pour l'art Légitársaság a Fölszáradt a páva című esttel. Az abszurd humorra épülő előadásban a társulat jól ismert figurái és új jelenetei váltják egymást.
Több mint két év munka után megjelent Dzsúdló negyedik stúdióalbuma civil címmel. A Fotofóbia, a Szörnyeteg és a KINCUGI után érkező lemez új hangzásokkal és nemzetközi együttműködésekkel bővíti az előadó eddigi zenei világát.




