Tavaly a termésbetakarítás hagyományos ünnepén debütált a VAZUL, Köhler Bence (FROST) és Róm Gábriel közös projektje. A formáció dark folk metal hangzása a múlt emlékeinek és a történelmi események társadalmi jelentőségének újraértelmezésére épül, a letűnt korok atmoszféráját kortárs, nyers metal energiával ötvözve.
Futurisztikus vígjáték a szerelemről és a humorról. Igazából komédia a Pesti Színházban

A Pesti Színház december 6-án mutatja be Alan Ayckbourn kultikus sci-fi vígjátékát, az Igazából komédiát, amely 2050-be repítj el a nézőket - abba a jövőbe, ahol a szappanoperákat már mesterséges intelligencia írja, és a színészek helyét aktoidok veszik át. A robotok hibátlanok, precízek, de humorérzék nélküliek… egészen addig, amíg egy robotlány egy váratlan pillanatban el nem neveti magát. Innen indul a sztori, amely egyszerre könnyed és aggasztóan ismerős: mi marad emberi egy technológiától túlfűtött világban?
Ayckbourn egyik legnépszerűbb darabja Szabó Máté rendezésében kerül színpadra, olyan szereplőkkel, mint Varga-Járó Sára, Kovács Tamás, Méhes László és Petrik Andrea. A látványvilágot Pater Sparrow, a jelmezeket Tihanyi Ildi, a zenét Cser Ádám jegyzi. A fiatal író, Adam érkezése és a "hibás" robot nevetése új távlatokat nyit: lehet-e humorra és szerelemre tanítani az acélból összerakott szíveket? Az Igazából komédia erre keresi a választ - sok nevetéssel.
"Ez egy nagyon emberi színdarab, miközben a színpadon egy kevésbé emberséges jövőt kell ábrázolnunk, ami nagyon izgalmas feladat. Egyszerre kell megteremtenünk a disztópikus közeg feltételezhető ridegségét - aminek olyan referenciái vannak, mint például a Szárnyas fejvadász – és egy vígjátéki előadás szellemes helyzeteit. Számomra a legnagyobb kihívás, miként lehet a színészeket instruálni arra, hogy aktoidokat játszanak, akik éppen embereket játszanak. És melyek a robotok olyan, emberileg nem megmagyarázható megnyilvánulásai, amelyek meglepőek vagy humorosak, és ezzel jót tesznek a darabnak. És ott van Jacie, az aktoidlány, aki egy hiba folytán mintha rálátna arra, ami megkülönbözteti az embert a robotoktól. Adammel való találkozása pedig egy olyan szerelmi ábrázolást tesz lehetővé, mely pont az emberi létből adódó távlatok hiánya miatt lesz esszenciális és idealista" - meséli a rendező, Szabó Máté.
"A legizgalmasabb ebben a karakterben a robot és az emberi közötti arány megtalálása. Nem jó, ha tisztán robotot játszol, és nem lehet teljesen emberi sem. Ez az aktoid olyan, mint egy felnőtt testbe szorult gyerek, aki szabadságára ébred, elkezd önálló tudattal rendelkezni, és ezt rettentően élvezi. És bár verbálisan egyáltalán nem robotszerű, a fizikumába, a mozgásába bele kell rakni valami furcsaságot. Másként viseli a testét, mint egy normális ember, de mégsem olyan, mint egy 1.0-ás robot. S ennek a frissen tudatára ébredt lénynek van egyfajta tisztásaga, ami az emberekből már hiányzik. A végén még a szöveg is kimondja, hogy ebben az embertelen világban igazából ez a robot a legemberibb a naivitásával, a gyermeki gondolataival és érzéseivel, ami azért egy nagyon fontos üzenet." -meséli a Jacie-t alakító Varga- Járó Sára. "A mesterséges intelligencia a mindennapjaink természetes részévé kezd válni, ezért is aktuális ez a darab, miközben igazán fontos kérdéseket feszeget. Mitől lesz az ember ember, és honnan válik a gép géppé. Ha van egy robot, amely spontán humort mutat, érez és gondolkodik, nevezhetjük-e még robotnak, és ha nem, akkor micsoda valójában? Abban bízom, hogy ez az előadás a közönségnek egyszerre lesz vicces, gyomorszorító és szívet melengető. S talán magukban is felteszünk olyan kérdéseket, hogy mennyire fontos nekünk az emberi kapcsolatok minősége, és hogyan vagyunk jelen ebben a világban." - teszi hozzá az Adamet alakító Kovács Tamás.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó
A független színházi szcéna egyik legizgalmasabb műhelye, az RS9 Színház újabb izgalmas vállalásra készül. Március 25-én, szerdán érkezik a Röviden Tömören legfrissebb felvonása.
A tangó nem csupán tánc. Vallomás. Lázadás. Ölelés és elengedés egyszerre. Március első péntekén (03.06.) a Kőrösi színpadán egy olyan nő története kel életre, akinek hangja egykor Buenos Aires utcáit és füstös lokáljait töltötte be: Ada Falcón, a '30-as évek legendás tangóénekesnője.




