A Sávlekötő Camp egyik legígéretesebb arca, Szkym előjött november 20-án landoló albuma második előhírnökével, a szaturnusz című dallal. Ha a címadó track bármit is elárul, akkor azt, hogy egy drámai, kísérletező, energiával teli anyagra számíthatunk a korongon.
Füred Art Week: A Balatonhoz költözik a művészeti világ krémje.

Július 18-20. között rendezik meg a Füred Art Weeket (FAW), amelyen 23 galéria és aukciósház vesz részt, és számos egyéb kísérő program várja a látogatókat. A háromnapos művészeti vásárt az Art and Antique és a Budapest Contemporary rendezvénysorozatok szervezői hozták létre, ezzel remek programot kínálva nemcsak a műgyűjtőknek, hanem a laikus közönségnek is. Rengeteg műtárgy, kiegészítő és stílusirányzat képviselteti magát a pár tízezer forintos alkotásoktól a sokmilliós kincsekig. A kortárs művészet éppúgy jelen lesz, mint a klasszikus alkotók műremekei.
"Minden várakozást felülmúlt a hangos siker, ami az első FAW-ot kísérte. Idén nemcsak ismételni kívánunk, hanem bővíteni is, hiszen nagyobb területen több galéria, valamint aukciósház vesz részt a vásáron. A kiállítókkal és a galériák vezetőivel kötetlenül is lehet beszélgetni" - mondta el Tausz Ádám főszervező.
A Füred Art Week helyszíne idén is az exkluzív környezetet kínáló Kongresszusi Központ lesz a város szívében, a kikötőhöz és a sétányhoz is közel.
Résztvevő galériák:
- acb Galéria,
- Amikor Galéria,
- Ar2day Galéria,
- BÁV ART,
- Bernabo Art,
- Cogito Art Galéria,
- Equilor Fine Art,
- Inda Galéria,
- Lumas Galéria,
- NACO,
- Nemes Galéria,
- Neo Deco,
- Neves-Kortárs Galéria,
- Ninett Art Gallery,
- Noble Art Fénység22,
- Galéria, Professzionális Art Nexus,
- Orgona, Random Galéria,
- Rechnitzer Galéria,
- Szipál Márton Archívum,
- WOP galéria,
- Zsdral Art.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
A világ kifordult magából, és cibi ezt nem hagyta szó nélkül. A Krézi Planet Earth című friss EP egy zenei sűrítmény a 2020-as évek kollektív idegösszeomlásáról, kispolgári pánik, politikai káosz és a technológiai forradalom emberkísérletei csapódnak össze uk garage- és drum'n'bass-ütemekben.
A OneRepublic június 25-én visszatér Budapestre, ismét beveszi a Papp László Budapest Arénát. A Grammy-jelölt amerikai pop-rock csapat ezúttal is slágerekkel, hatalmas energiával és látványos show-val készül a magyar közönségnek. A budapesti állomás a banda új From Europe With Love turnéjának része, amely a kontinens legnagyobb arénáit járja végig....





