Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
ForradAnya - Dér Heni forradalmi koncertre készül az Akváriumban

Október 23. lázadó hangulata másnap éjjel tovább él az Akvárium Klubban, ahol Dér Heni a ForradAnya című koncerttel robban be a színpadra. A különleges est igazi női energiákat mozgat meg, Heni megszokott pimasz, nyers stílusával.
Az este során a közönség hallhatja a legnagyobb slágereket, egy vadonatúj dal premierjét, valamint számíthat meglepetésvendégekre is, hiszen Burai Krisztián, Kollányi Zsuzsi és Herceg is csatlakoznak a koncerthez. A hangulatot az Xofya melegíti be.
A bulinak az Akva Photo Booth terme ad otthont, a jegyek pedig 4500–5500 FT között mozognak.
szerkesztette: Hatos Niki
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




