Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Fiatal alkotók podcastja hozza közelebb a színház világát

Egy független podcast-sorozat igyekszik közelebb vinni a színház és a művészetek világát a hallgatókhoz. A Hangok a Katakombából című műsort Szűcs Márton orvostanhallgató indította társával 2024-ben.
A kezdeményezés célja, hogy közérthetően, mégis szakmailag releváns módon mutassa be a kulturális élet különböző területeit, elsősorban a színházat. A beszélgetésekben ismert alkotók osztják meg tapasztalataikat, pályájuk kihívásait és a művészet társadalmi szerepéről alkotott gondolataikat. A podcast vendégei között szerepelt többek között Göttinger Pál, Dancs Annamari, Cseh Dávid Péter és Elek Ferenc.
A projekt nemcsak online térben aktív, a készítők társadalmi szerepvállalásra is törekednek. 2025 végén egy 57 művész által dedikált pólót ajánlottak fel a Jónak lenni jó! jótékonysági kampány számára, idén tavasszal pedig 14 színházjegyet juttattak el a Pető Intézethez a Magyar Színházzal együttműködésben.
A Hangok a Katakombából jelenleg néhány száz fős közönséget ér el, de alkotói szeretnék szélesebb körhöz eljuttatni a tartalmat. Mint hangsúlyozzák, minden megosztás és támogatás segíti, hogy a kulturális értékekre nyitott közönséghez minél nagyobb számban eljuthassanak. A BSIDE is hasonló célokkal rendelkezik, így örömmel ajánljuk most őket a figyelmedbe!
szerkesztette: Hatos Niki
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.




