Az RTL népszerű tehetségkutatója, az X-Faktor 2026-ban látványosan megújul, a korábban bejelentett mentorcsapat mellé friss műsorvezetői páros is érkezik. A produkció élére Köllő Babett és Ember Márk állnak, akik új lendületet hozhatnak a műsorba.
Duettekkel emlékezünk Fenyő Miklósra

Elhunyt Fenyő Miklós, a magyar rock and roll ikonja, aki generációk életét és zenei ízlését formálta. Sokan a Rock and Roll királyaként emlékeznek rá, aki stílust teremtett, maradandót alkotott. Én azok közé tartozom, akik a Made in Hungária című film révén kedvelték meg munkásságát. A 2009-es alkotás nem kifejezetten Fenyőről szólt, de a 60-as évek budapesti "jampec" világát és a Hungária zenekar életérzését hitelesen mutatta be. A filmben Szabó Kimmel Tamás alakította a fiatal Miki figuráját, aki Amerikából hazatérve a bőröndjében nemcsak rágógumit és kólát, hanem a rock and roll szenvedélyét is magával hozza.
Fenyő Miklós életműve számos elismeréssel büszkélkedhet:
- 1990-ben a Magyar Rádió nagydíját, az EMeRTon-díjat,
- 1992-ben az Arany Zsiráf Mahasz-nagydíjat,
- 1996-ban a Huszka Jenő-díjat,
- 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét,
- 2006-ban az Artisjus Életmű-díjat vehette át.
- A XIII. kerületben díszpolgári címmel ismerték el.
- A Pro Urbe Budapest-díj, majd a Fonogram Életműdíj tovább erősítette hatását, ami nem csoda, hiszen stílusával nemcsak egy korszakot, de az egész magyar könnyűzenét gazdagította.
Fenyő a megannyi nehézség ellenére mindig aktív maradt, színpadra állt, dolgozott, együttműködött a fiatalabb generációkkal. Így művei nem "múzeumi relikviaként, lejárt retroként" éltek ezidáig, hanem nagyon is élő anyagként. Engedjétek meg, hogy mi most egy duetteket tartalmazó összeállítással tisztelegjünk előtte.
A legfrissebb együttműködés: RGO - Egy furcsa pár
Szente Vajk - Gyere, gyere Juli
Rakonczai Imre - Csak egy kis emlék
Peter Sramek - Figaró
Bencsik Tamara - Szerelmes vagyok az életbe
Miller Zoltán - Rock and Roll Party
Fenyő Iván - Csókkirály
Szandi - Just let me dream
Szandi - Új tavasz, új fiú, új szerelem
Baby Gabi - Mami én valamit láttam szombaton
Dolly - Isztambul
Fenyő Dió és Fenyő Dáci - Jackson
Novai Gábor - Hé, Mister Twist miniszter
szerkesztette: Hatos Niki
Megérkezett a PAVILON legújabb, Limitált kiadás című anyaga. A testvérpár ezúttal is hozza azt a nyers, határokat feszegető energiát, amellyel az elmúlt időszakban egyre erősebben építik saját, felismerhető zenei világukat.
A Phil Campbell's Bastard Sons ismét turnéra indul, és továbbviszi azt a rock örökséget, amelyet Phil Campbell hagyott hátra. A formáció Phil Campbell és fiai - Todd, Dane és Tyla - közös projektjeként indult, mára azonban önálló, erős identitású heavy rock zenekarrá vált. Műsoruk középpontjában a nyers energia, a klasszikus rock attitűd és a...




