Ezek a programok várják a Madame Tussauds látogatókat Húsvétkor

2025.04.16

Amellett, hogy Arnold Schwarzenegger, Steve Jobs, Michael Jackson és E.T. megérkezett a Dorottya utcába, a napokban különböző programokkal is várják a látogatókat a Madame Tussauds-ban.

  • A gyerekek nyuszikereső játékkal nyerhetnek ajándékokat,
  • A felnőttek Szerencsekerékkel tehetik próbára magukat.

Főbb infók a produkció legújabb viaszbábuiról:

  • Steve Jobs az Apple társalapítója, feltaláló és üzletember, aki egy sor technológiai innováció révén átalakította azt, ahogyan élünk.
  • Arnold Schwarzenegger figurájával a Duna korzó hangulatát megidéző teremben futhatnak össze a látogatók, hiszen az ikon maga is többször járt már Budapesten.
  • Steven Spielberg 1982-es "E.T., a földönkívüli" című filmjének főszereplőjét valódi emberekről mintázták: Carl Sandburg költő, Albert Einstein tudós és Ernest Hemingway író is inspirációul szolgált. A produkcióban mindenki megvizsgálhatja, kinek a vonásait fedezi fel inkább a kedves űrlényben.
  • E.T. és Michael Jackson története összeforrt egy ponton, hiszen az ikonikus énekes is közreműködött a film egyik dalában, sőt narrálásával egy hangoskönyv is napvilágot látott. Jó hír Michael Jackson hazai rajongójának, hogy mostantól bármikor találkozhatnak a pop királyának másával a Dorottya utcában.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes

Május hetedikén, szerdán pótolják az eredetileg áprilisra tervezett, betegség miatt elhalasztott Röviden-Tömören improvizált előadást. A rövid játékokkal, rövid jelenetekkel építkező egy felvonásos, két játszórás estet Horváth-Töreki Gergely keltette életre, aki ezúttal Mészáros Andrást hívta meg vendégül, a zenéről pedig Szöllősi Dániel...

Miután Sarah Rivens Fogoly-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb dark romance sikerének számít, kíváncsi lettem, hogy mi kerekedik ki az író kezei közül. A negyvenhárom fejezetből álló Fogoly - Szerelem és gyűlölet között olykor egyetlen lépés a távolság középpontjában az a huszonkét éves Ella áll, aki alig-alig emlékszik azokra az időkre,...

Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának keretén belül mutatkozik be a kiváló énekes-gitáros triója az Analog Music Hallban.