Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Erdélybe érkezik a zenészek kedvenc alkotótábora

A magyar zenei élet egyik legizgalmasabb alkotótábora, a KEMP 2026-ban először Erdélyben is elindul. A Banana Records és a zenei menedzsment által szervezett táborra január 28. és február 1. között Csíkszeredában kerül sor.
A nyílt jelentkezéses program célja, hogy hidat képezzen az erdélyi és magyarországi zenészek, dalszerzők, producerek és hangszeresek között. A kiválasztott résztvevők minden nap más csapatban dolgoznak új dalokon, esténként pedig masterclass előadásokon tanulhatnak egymástól. A részvétel ingyenes, a KEMP támogatói között az Artisjus, az Audiospecialista és az RMDSZ szerepel, partnerei pedig többek között a Cloud Festival és a Timian Chalet.
A KEMP korábbi alkalmai alatt számos ismert magyar előadó - többek között Beton.Hofi, Analog Balaton, Hundred Sins, Blahalouisiana- és Carson Coma-tagok, JumoDaddy, Lil Frakk, Valmar, Deva, Co Lee, Mehringer - projektjei születtek meg a tábor falai között.
"Szeretnénk az erdélyi zenészeket és producereket aktívabban bevonni a magyarországi zenei körforgásba, hogy a kulturális örökségeink sokszínűségére támaszkodva közösen formálják a jelent. A tervek szerint a táborban helyi zenei kultúra is megjelenik, a résztvevőknek például népzenészektől is kell majd mintázniuk" - mondta el a Banana Records egyik alapítója, Kamau Makumi.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Biczó Andi
fotó: Fekete Tibor Kristóf
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.




