Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Érát zár MOVA az Akváriumban. Új dallal hangol a koncertre

November 29-én különleges estére készül MOVA az Akvárium Klubban. A zenekar egy korszak lezárását ünnepli, méghozzá egy már összecsiszolt, erős koncertprogrammal. A hangolódást most egy friss megjelenés is segíti - megérkezett az Egyszer még, egy finoman melankolikus, az őszi lelassuláshoz tökéletesen illő dal. A szám trombitaszólamát Gál Barni hozza, aki vendégként a koncerten is színpadra lép majd, csakúgy, mint Fodor Szabi 'Szabikeyz'.
"A dal az elengedésről szól, és amolyan felvezető kiadványa a 29-i koncertnek" - mondta MOVA. "Egy korszakot szeretnénk lezárni, ezt sugallja az Egyszer még, és egyfajta búcsúest lesz az Akvárium is, mert tavasztól új érát köszöntünk majd hangzásban és vizuálisan is" - tette hozzá.
"Elég extra lesz a koncert, mindenkit várunk, hogy bulizzunk egyet közösen" - zárta MOVA.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




