A Sávlekötő Camp idei közönségdíjasa, Palmyy ezúttal szólóban jelentkezik. Az OBSZESSZÍV a hirtelen szakítás fájdalmából táplálkozik: sötétebb, érettebb és őszintébb, mint korábbi közös munkái.
Emlékkoncert Kőváry Péter tiszteletére. Zenésztársak és barátok összjátéka a Muzikumban

Októberben lett volna 53 éves Kőváry Péter (1972–2022). Péter neve a hazai könnyűzene szinte minden területén jelen volt, a Neo, a Royal Rebels, a Stoned és a The Rag Doll frontembereként, valamint nemzetközi hírnévig jutó DJ-producerként is meghatározó alakja volt a színtérnek. Többszörös Fonogram-díjasként, konstruktív eklekticizmusa révén a klasszikus és hard rock, a funk és az elektronikus zene területén is maradandót alkotott, miközben folyamatosan támogatta pályatársait és a fiatal tehetségeket.
November 1-jén, szombaton este a Muzikum Klub & Bisztróban zenésztársai és barátai gyűlnek össze, hogy két órán keresztül idézzék meg Peti dalait és emlékét. A fellépők között ott lesz:
- Kőváry Zoli és a The Trousers, amelynek több dalában Péter társszerzőként működött közre,
- a legendás Neo Milkovics Mátyással és Hodosi Enikővel,
- a Royal Rebels, Peti utolsó zenekara, melynek frontemberi pozícióját barátja, Körmendi Roland (Lead Zeppelin, Heep Freedom) tölti be,
- a Rolling Stones-tribute Stoned, amelynek Peti sokáig énekese volt,
- valamint jóbarátja, Gábor Andris (Bigfoot Preston, Ozone Mama).
A koncertek előtt, az átszerelések alatt Kőváry Dani (DJ Constant K), Peti fia szolgáltatja a zenét. Jegyek kaphatók a helyszínen hétköznapokon 15–21 óráig (készpénzes fizetéssel), valamint a TIXA rendszerében. Az elővételi jegyek (3500 HUF) az adott koncert előtti napig válthatók, a koncert napján már csak teljes árú jegyek (4000 FT) érhetők el.
szerkesztette: Hatos Niki
Budapesten landol Marsh
Thomas Marshall, azaz Marsh a melodikus house színtér egyik kiemelkedő tehetsége. Három albummal és milliós streamjeivel vált a stílus meghatározó alakjává.
A Coca-Cola SZIN már az első körben ránk tolta a nagyágyúkat: augusztus 26–29. között Szegeden lép fel a friss lemezét először itthon bemutató DJ Snake, valamint az új kislemezzel visszatérő Bastille. Mindkét név garancia a tömegvonzó bulira - DJ Snake a globális EDM-világ egyik legkeresettebb figurája, a Bastille pedig másfél évtizede stabil...




