Először érkezik Budapestre az idén 20 éves Mother Mother

2025.03.19

Budapestre is elhozza júniusban megjelenő új lemezét a kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother. Nemrégiben publikálták változatos, mégis egységes Nostalgia albumuk egyik előfutárát, a Make Believe dalt. 

"Ezen a számon egy kicsit elmerültem a saját életfilozófiámban. Mágikus gondolkodás, összekapcsolódás, kozmikus kalandozás." - mondta el a Make Believe kapcsán Ryan Guldemond frontember és szövegíró.

"A Nostalgia megalkotásakor az volt a célunk, hogy megtestesítsük a gyermeki kreativitást, amely gyakran megfoghatatlanná válik, ahogy öregszünk és túl sok megszokást veszünk fel. Minden kreatív döntést érzelmek alapján fontoltunk meg – legyen az egy dalszöveg, egy reverb hangsáv vagy EQ-görbe. - Ha valami nem váltott ki erős érzelmi reakciót, akkor elengedtük. Ez a megközelítés olyan végeredményhez vezetett, amelyet valóban szeretünk és amelyre büszkék vagyunk." - tette hozzá Guldemond.

A korong szívből jövő és sötét lesz, olyan témákkal foglalkozik majd, mint az elidegenedés, az egzisztencializmus, az önszeretet, az öngyűlölet, a nemi szerepek és a spiritualitás. Hangulatát a túlvilági tájak és mitikus lények vibráló képi világa fűszerezi.

A Nostalgia megjelenését követően a Mother Mother európai turnéra indul, hozzánk július 1-jén érkeznek az Akvárium Klubba, ahol az új lemez dalai mellett természetesen olyan klasszikusok is felcsendülnek majd, mint a Hayloft és az It's Allright

A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet tegnaptól (03.18.), a regisztrált Live Nation tagok mától (március 19-én 9 órától) csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, a Spotify elővétel pedig március 20-án 9 órakor indul. A teljeskörű jegyértékesítés március 21-én 9 órakor kezdődik. A jegyek elérhetők a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya 

Azt hiszem, megtaláltam azon abszolút kedvenc könyvemet, amelyet koreai szerző írt. Valamiért az ő kifejezésmódjuk sosem volt számomra elég meggyőző, egészen a legújabb olvasmányomat jelentő A könyvesbolt – Újrakezdés a kis koreai kertvárosban műig, amit Hvang Borum alkotott meg. A kötet tavaly elnyerte a Könyvkereskedők díját, nem véletlenül,...

Ha az elmúlt napokban találkoztál az olvasói élményeimmel, akkor már tudhatod, hogy júliusban elsősorban B.E. BELLE munkásságában merülök el. Az Árvák, illetve a Szinglik után most a Balerinákról mesélek. Ezt a művet is valós események ihlették (a szerző harminc év után vonult vissza a táncosművész karrierjétől), többek között az elfajult...

A 38 fejezetből álló, váltott szemszöggel építkező C. R. Jane - Mr. Téves Szám fókuszában két fiatal áll. Egyikük a mindössze 19 éves, zárkózott Monroe, aki főiskolai tanulmányai mellett két munkahelyen állja meg helyét. Hogy miért válaszol egy olyan üzenetre, amit nyilvánvalóan valaki másnak szántak? Mert a múltban szerzett sebei miatt falakat...