A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el a Butterbros

A garázsrock, hard rock jegyekkel építkező Butterbros (Koenig Benedek, Kovács Kristóf, Lukács Levente) új, Csapda számának főhőse annak ellenére vág bele a kapcsolatba, hogy érzi: ennek nem lehet jó vége. A szerzemény felépítése szerint a versszakok mélyebb, pszichológiailag árnyaltabb képeken keresztül jelenítik meg a hétköznapi, mégis kissé torzult helyzeteket, ugyanakkor a refrén tartalmilag egyszerűbb, könnyedén megjegyezhető.
"Már egy ideje játszottam a gondolattal, milyen lenne levenni a cenzúraszemüvegeket, milyen lenne felvenni a szemkontaktust a közönségünkkel egy-egy koncerten. Anno azért találtuk ki a szemcenzúrázást, hogy legyen egy látványos vizuális megkülönböztető jegyünk, amivel első ránézésre ki tudunk tűnni a tengernyi feltörekvő zenekar közül. Ennek hasznát is vettük, könnyen jegyeztek meg minket a hazai könnyűzeneipar legfontosabb, tehetségkutatókon zsűriző képviselői. Most azonban elérkezettnek láttuk az időt egy kis vérfrissítésre: szeretnénk közvetlenebbül kapcsolódni a közönségünkkel, szeretnénk jobban megmutatni az emberi oldalunkat mind a dalszövegeinkben, mind a megjelenésünkben." - nyilatkozott Lukács Levente (ének, gitár).
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Tóth Péter
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.