A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Egry József kiállítás Balatonfüreden: három mű, amit érdemes megnézned

Június 21-ig látható az Egry József - Lebegés a fénytérben / Válogatás a ResoArt Gyűjteményből című kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában. A tárlat 52 alkotáson keresztül mutatja be Egry József pályájának fontos korszakait és stílusváltásait.
A kiállítás a ResoArt Alapítvány gyűjteményéből válogat, amelyet Szabó András és Költő Magdolna több évtized alatt épített fel. A fókusz nemcsak a Balaton-festőként ismert Egry ikonikus képein van, hanem azon is, hogyan jutott el saját, atmoszférikus festői világáig.
A tárlat egyik legérdekesebb darabja az 1907-es Önarckép. A festmény Egry párizsi tanulmányútja után készült, amikor még a budapesti Mintarajziskolában tanult. A képen egy határozott, öntörvényű fiatal művész látható, aki később konfliktusai miatt otthagyta az intézményt.
Fontos állomás a művészi pályán a Balaton-parton című mű is az 1920-as évek elejéről. Ekkor alakult ki Egry jellegzetes balatoni stílusa, a fényekre, párákra és atmoszférára épülő festészet, amely eltávolodott a korábbi akadémikus megközelítéstől. A képen egy szemét árnyékoló alak jelenik meg a tóparton, a kompozíció középpontjában a Balaton erős fényhatásaival.
A kiállítás egyik legerősebb alkotása a Halászok - Ezüstkapu (1935). A festmény Egry balatoni élményeiből táplálkozik: a művész számára a halászokkal töltött éjszakai utak meghatározó spirituális tapasztalatot jelentettek. A víz, a pára és a fény összemosódása több késői művében is visszatér.
A tárlat június 21-ig látogatható, a pünkösdi hosszú hétvégén is nyitva tart.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.
A jazz és a vizuális dokumentáció találkozására épít a Rezonancia című tárlat, amely november 20-ig látogatható a Koreai Kulturális Központ épületében. A kiállítás a magyar-dél-koreai jazzkapcsolatok aktuális fejleményeire reflektál, a magyar fókuszprogram koncertfotóin keresztül.




