Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Eddigi legmélyebb albumával jelentkezik hamarosan Lil Frakk. Itt az előfutár!

Márciusban jelenik meg Lil Frakk manírmentes, terápiás lemeze, avagy a Happy End Után Is Van Másnap. A korong címadó dalához producerként Kapitány Máté csatlakozott, valamint bizonyít benne aZorka, és Somody Áron zeneszerző is.
"A "Happy End Után Is Van Másnap" című lemezen beszélek először nyíltan, és direkten magánéleti sztorikról. Processzálom az eddigi párkapcsolataimat (és az én működésemet azokban), a bármilyen szerekkel való meccseimet, a showbiz fényes/árnyasabb oldalát. Ez az anyag egy helyzetjelentés arról, hogy hogy vagyok éppen. Eddig csak kamikaze módban, a legnagyobb sebességfokozaton száguldottam az éterben. Ez a projekt az első megállás, kicsi kizoomolás az elmúlt 5 évből. Az egyik kedvenc sorozatomban, a "Bojack Horseman"-ban hangzik el az, hogy "Nincsenek happy endek, mert a happy end után is van másnap". Nagyon sokat gondolkodtam ezen akkoriban. Kergetünk egy happy endet, egy beteljesülést, hogy megkapjuk azt, amire a legjobban vágyunk. Minden történetet addig szoktak elmesélni, amíg a hősszerelmes megkapja a plátói elérhetetlen szerelmét, a jó legyőzi a gonoszt, de amúgy mi történik ezután? Boldogan éltek, aztán ennyi? Amikor eléred, amit szeretnél, és megvan, amit akartál, akkor voltaképpen utána céltalanná válsz, motiválatalanná?" - mesélte Lil Frakk.
"A "Happy End Után" szövegét a 16-ban írtam, abban a lakásban, ahol felnőttem. Visszaköltöztem februárban, és már fél éve laktam ott egyedül. Elég zűrös volt akkor az életem, de ott az egyik este az első verze kifolyt belőlem, a második verze pedig Kapitány Mátéval való sessionünk alatt született meg. Régóta le volt mentve nekem egy aZorka-dal, a "Sötét", ami nagy favoritom tőle" – tette hozzá még a Sávlekötő Camp by OTP Junior házigazdája.
A lemez bemutatójára március 28-án, az Akváriumban kerül sor.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





