Augusztus 20-án különleges elektronikus zenei estnek ad otthont a Padre Guilherme magyarországi debütálása a Budapest Park színpadán. Az est másik fellépője a Klangphonics.
E-Force-szal érkezik Budapestre a Voivod nyári turnéja

Változás történt a Voivod nyári európai turnéján. Denis "Snake" Bélanger sürgős családi okok miatt nem tud részt venni a koncerteken, helyét pedig Eric Forrest, ismertebb nevén E-Force veszi át. A budapesti állomást is megtartják, így július 14-én az Analog Music Hallban lép fel a kanadai metallegenda.
A Voivod a progresszív thrash metal egyik meghatározó zenekara, amely több mint négy évtizede folyamatosan alakítja a műfaj határait. Eric Forrest 1994 és 2000 között volt a csapat énekese és basszusgitárosa, így a koncerten a zenekar ebből a korszakából is felcsendülnek dalok.
A zenekar eredetileg a teljes nyári turné lemondását fontolgatta, ám Snake javaslatára felkeresték Forrestet, aki egészségi állapota és időbeosztása ellenére is vállalni tudta a beugrást. A zenész megtiszteltetésnek nevezte a felkérést, és azt mondta, izgatottan várja, hogy ismét a Voivoddal álljon színpadra.
A Voivod tagjai szerint a koncertprogram már összeállt, így a turné a tervek szerint folytatódik.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Július 16-18. között ismét a Velencei-tó partjára költözik az elektronikus zenei élet, a B MY LAKE három napon át szállítja le a techno és a melodic techno nemzetközi élvonalát.
Megérkezett I Szujon - Az utolsó hívás - Kang Dzsian telefonfülkéje című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában, amely egy különös, finoman misztikus pszichológiai dráma a gyászról, a kimondatlan kérdésekről és a veszteség utáni élet újrarendezéséről.




