Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
Dzsúdló és Pogány Induló a Plázson

Hétvégén hivatalosan is kezdetét veszi a nyári szünet. És mi mással ünnepelhetnénk ezt jobban, mint egy balatoni hétvégével, Siófokon.
Június 19-én, csütörtökön indul a Plázson a hétvége az ingyenes SzerelemCsütörtökkel, ahol Dr. BRS keveri a nyár ízét a Music Teraszon, ráhangolva az erős hétvégére.
Pénteken a Balaton Nagyszínpadán a hazai zenei színtér egyik legnépszerűbb előadója, Dzsúdló ad koncertet, akinek nemrég megjelent Sötét című dala is biztosan elhangzik majd a Plázson, sok más közönségkedvenc mellett. A koncert után az Arénában a Metzker Viktória & Friends dübörög majd, olyan vendégekkel, mint Lmen Prala, Pumped Gabo és természetesen Koósz Milán.
Június 21-én szombaton jön Pogány Induló élőzenekaros nagykoncertje, ahol vendégként VZS és Ótvar Pestis is színpadra lépnek. "A Balaton, a naplemente, a közönség mind hozzáadtak a maradandó élményhez" – mondta korábbi plázsos fellépéséről Pogány Induló, aki hasonló hangulatra számít most is. Az éjszaka tovább pörög a koncert után is, a Plázs ikonikus nyáriszünet-indító programja a Summer Time öt helyszínen robbantja be a Plázst, hajnalig tartó örömtánccal. Sulitáska a sarokba, indul a vakáció, irány Siófok!
sajtóanyag forrás: Vető Viktória
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





