Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Düh, katarzis és szeretet az IDLES tálalásában a Budapest Parkban

Nem sok zenekar meri ennyire nyíltan kiborítani a bilit, mint az IDLES. A brit post-punk brigád nemcsak hogy pimaszul őszinte, de kíméletlenül szembenéz mindazzal, amit a legtöbben inkább elhallgatnának - a politikától a traumákig, a társadalmi feszültségtől a saját belső szörnyekig. Július 8-án a Budapest Parkban végre testközelből tapasztalhatjuk meg, mit jelent, amikor a düh felszabadít, és a káoszból közösségi eufória születik.
A 2009-ben Bristolban indult zenekar mára a modern gitárzene egyik legnagyobb formátumú hőse lett. Az IDLES nem csak szétüvölti a világ igazságtalanságait, hanem szét is röhögi őket - torz gitárral, acélos ritmusokkal, és azzal az életigenléssel, ami minden romlottságon átüt. Legújabb albumuk, a TANGK a banda új korszakát jelöli, kevesebb harag, több hála, de ugyanazzal a brutális őszinteséggel. A Dancer című dal például pont olyan, mint maga az IDLES, mocskos, vad és valahol mélyen gyógyító.
2019-ben a Szigeten már bebizonyították, hogy a punk nem halt meg - csak új testet öltött. Most, a Parkban ismét megmutatják, mit jelent a zene, ha nemcsak szól, hanem üt. Készülj: nem lesz menekvés!
A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet november 6-án, 10 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés november 7-én 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




