Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Дeva új live session videóval ad ízelítőt a Budapest Parkos koncertjéből

Takács Dorina, művésznevén Дeva legújabb live session videója az Odú című dal különleges, természetközeli feldolgozását mutatja be. A stúdióváltozathoz képest a felvétel egy korondi népdallal gazdagodik, és a teljes zenekari felállást mutatja be, hiszen Gozlan Fatima (perkák), Zahár Fanni (fuvola) és Horváth Martin (ének, gitár) csatlakozott Dorinához.
A kisfilmet Bátori Gábor jim rendezte, aki a videóban megragadta azt a varázslatos atmoszférát, ami a szeptember 18-i Budapest Parkbeli Tündérkert koncerten is várja majd a közönséget.
Az est kezdési lendületét, programját a feltörekvő Lenkke_ és Palo Canto adja, majd Дeva legújabb, Avar című albumával, valamint korábbi dalaival lép színpadra. A Mastercard támogatásával létrejövő eseményen különleges sminksarok is megtalálható lesz, az első 100 látogatót pedig egyedi kendő is várja majd.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Biczó Andi
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





