A Park FM reggeli műsorát jelentő Hajnali Kör vendége volt a BSW két tagja, avagy Matyi és Gaben. Az adásban többek között a Lidokain című slágerük születéséről is meséltek, így derült ki, hogy a végeredmény igencsak eltér a dal demóverziójáttól, amelyben Gaben verzéje egy negyvenes éveiben járó nőről szólt, aki elrontotta az életét. Mivel...
Brasch Bence az Erkel csapatához igazolt

Egy fekete csuklyás férfit ábrázáló videó tartotta lázban az Erkel Színház közönségét. Mára azonban kiderült, hogy Ember Márk, Veréb Tamás és Feke Pál nem mást köszönthetett csapatában, mint Brasch Bencét.
"Azt érzem, valami nagy dolog kapujában vagyok. Jó érzés jelen lenni valaminek a kezdetekor. Egy hatalmas bizalom felém és persze felelősség, hisz velünk azonosítják a megújulást. Azonban látom, hogy mindenki nagyon elszánt, ami nekem is hatalmas lendületet ad. Az éneklés és a színészet egymás mellett kísért eddig is az életemben, mostantól minkettő egyszerre lesz jelen, ami fantasztikus érzés" – mesélte Bence, aki mostantól az Erkel Színház csapatának tagja.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba
fotó: Kaszner Nikolett
A 6363 Gege nemrég apuka lett. Ez az új élet, új szerep ihlette a produkció legújabb számát is, amelyhez Regős Ábel rendezett klipet. Az operatőr Szűcs Gábor volt, Nagy Judit Borbála pedig a látványtervekért felelt.
A május 26-án elstartolt LAM Tones projekt legújabb részében IAMYANK valamint Simon Zsuzsanna és Bognár Benedek 8,5 perces elektronikus videóját élvezheti a nagyérdemű, amely kifejezetten a Light Art Museum aktuális kiállításán látható Guillome Marmin egyik alkotásához készült.