A Van ez így alapja hat óra alatt a KEMP dalszerzőtáborban született meg és olyanok bizonyítanak benne, mint Szlimmy, MAJRÉ, sosehol, Gáll Barni (GallB) és Cserniczky Botond (DIMETHYL). A szám fanyar romantikával ugyanakkor táncolhatósággal építkezik.
biankahaidu: "Kellettek ezek az évek, hogy megtaláljam a hangom, magam"

A folk és country műfajokból építkező biankahaidu magával ragadó számai komoly témákat boncolgatnak. Bianka zenei munkássága tavaly egyszemélyes projektből zenekarossá formálódott. Valóban mozgalmasnak ígérkezik az idei éve, évük is, hiszen ők lettek a Magashegyi Underground vendégzenekara, de a Hangfoglaló Induló előadói alprogram 11. évadának egyik támogatott produkciója is. Interjú a zenekar főhősével, Hajdu Biankával.
Mikor érezted először, hogy zenével szeretnél foglalkozni?
A zene és a hangszerek mindig is az életem részei voltak. Kiskoromban tanultam klasszikus gitáron, aztán csellón is egy rövid ideig.
Volt olyan időszak, amikor éreztem, hogy zenei pályára szeretnék menni, aztán valahogy mégsem így lett, mérnöki szakon tanultam tovább és a zene inkább megmaradt magamnak. Ez volt nekem a visszatöltődés, amikor minden más kicsit sok lett... Sokszor gondolkodom azon, hogy milyen szerencsés, hogy a zene mindig egy nagyon szabad dolog volt az életemben.
2017-ben bekerültem a Nyughatatlan zenekarba, az évek során nagyon sok koncerten léptem fel velük, ami hatalmas rutint adott. 2022-ben kijutottunk egy amerikai fesztiválra, ahol elnyertük az egyik fődíjat. Ezután elutaztunk Memphis-be és Nashville-be, láttuk azokat a helyeket, ahonnan elindult ez a fajta zene. Az az utazás nagyon fontos és inspiráló volt számomra, pár hónappal később elkezdtem dalokat írni. Korábban sosem mertem számokba foglalni azokat az érzéseket, gondolatokat, amik bennem voltak, pedig mindig is vágytam erre. Kellettek ezek az évek, hogy megtaláljam a hangom, magam és hogy mit szeretnék átadni a dalaimmal.Volt valaki, aki felhívta a figyelmed a tehetségedre? Aki megerősített abban, hogy ez az utad?
Nagyon sok embernek köszönhetek ilyenfajta bátorítást: a szüleimnek, a húgomnak, a zenetanáraimnak, a barátaimnak.A tavalyi év izgalmasan alakult számodra, hiszen egyszemélyes produkcióból zenekarrá fejlődtél. Hogyan nézel vissza erre az egész folyamatra?
Tényleg nagyon izgalmas év volt a tavalyi. Februárban adtam ki az első saját dalomat, épp csak elkezdtem volna az egyszemélyes produkciót. Emlékszem, mennyit álmodoztam év elején... Sorra írtam a dalokat, vágytam arra, hogy megmutathassam őket, mert úgy éreztem, hogy végre készen állok, hogy megtaláltam a hangom és magam a dalokkal, a dalokban.
Közben pedig nagyon vágytam arra, hogy ne egyedül induljak el, hogy megtaláljam a megfelelő embereket magam mellé. Jelentkeztem a Fülesbagoly budapesti fordulójára, ekkor kezdődött el igazán ez a keresés, mert oda sem szerettem volna teljesen egyedül menni. Mivel elsősorban zenekarok jelentkezését várták, megkerestem egy barátnőmet, Pannit (Vojtkó Anna – szerkesztői megjegyzés), akivel korábban már zenéltünk együtt, hogy elkísérne-e engem, elénekelné-e velem az egyik számomat. Egész nap készültünk, mivel kihúztuk az utolsó sorszámot.. Aztán este sorra kerültünk, a Last Days című dallal zártunk. Végül harmadik helyezést értünk el, sok izgalmas lehetőséget nyertünk, köztük a Petőfi TV Akusztik felvételét. Az eredményhirdetés után nagyon sok mindenkivel beszélgettünk, volt ott egy gitáros, Martos Domonkos, aki olyan jókat kérdezett, hogy miután kiderült, hogy énekel is, szereti és tudja ezt a fingerstyle gitározást, megkérdeztem, hogy szeretne-e benne lenni a zenekarban. Ekkor még nagyon alakulóban volt a koncepció, de Domó lelkesen igent mondott az első próbára, azóta nagyon fontos tagja lett a zenekarnak. Ekkor már meg volt beszélve egy próba Annabé-vel (Regenhart Anna Blanka), aki a Zeneakadémián végez idén cselló-mesterszakon. Nagyon tetszett neki a demónk, de elsőre nemet mondott az elfoglaltságai miatt, aztán valahogy mégis rábeszéltem egy próbára. Olyan szépen szóltunk így együtt, hogy utána már nem volt kérdés, hogy folytatjuk-e. Nyáron meghangszereltük a dalokat háromszólamú ének, két gitár, cselló és mandolin felállásra és készültünk az Akusztik felvételre, ami végül egy nagyon szép anyag lett, sok új lehetőséget adott. Év elején ennek köszönhetően lehettünk a Magashegyi Underground előzenekara az A38 Hajón, valamint a Hangfoglaló pályázathoz is jól jött ez a szuper felvétel. Szóval így vagyunk mi négyen, nagyon örülök, hogy ilyen tehetséges, lelkes és kedves embereket, társakat találtam magam mellé a zenekarba.Te lettél a Hangfoglaló alprogram egyik támogatott produkciója. Milyen gondolatok, érzések kavarodnak benned ennek kapcsán?
A tavalyi év legemlékezetesebb és legszebb pillanata volt, amikor a Hangfoglaló meghallgatáson játszottunk. Felkészültek voltunk és borzasztóan izgatottak, nagyon vérpezsdítő volt az egész helyzet. Amikor elkezdtük az első dalt, valami hihetetlen nyugalmat éreztem. Nagyon hálás voltam, mert csak ott tudatosult bennem teljesen, hogy megtaláltam azt, amire vágytam, amit elképzeltem, meglettek azok az emberek, akiket kerestem. A többieken is érződött ugyanez, csoda összhangban játszottunk aznap. Úgy érzem, a Hangfoglaló Programmal nagyon-nagy lehetőséget kaptunk, mert idén sok tervünket meg fogjuk tudni valósítani.Nemrégiben bizonyíthattatok a Hangfoglaló Minifeszten is. Hogyan emlékszel vissza erre az estre?
Az egy igazán izgalmas nap volt, jó volt megismerni a többi zenekart és ennyiféle zenébe belehallgatni. A koncertünk nagyon jól sikerült. Előtte pár nappal az A38-on léptünk fel a Magashegyi Underground előtt, beszéltük is a többiekkel, hogy mennyire más volt a két koncert hangulata a közönség közelsége, a hangzás szempontjából, hogy mennyire máshogy esett jól mindenkinek ez a két fellépés.Mire számíthatunk tőled, tőletek a közeljövőben? A közösségi oldaladon láthatjuk, hogy sok-sok izgalmas produkció koncertjén bizonyíthattok, illetve szó esett arról is, hogy van egy lemeznyi anyagotok...
Így igaz! Nagyon sok mindennel készülünk, ott leszünk a Fishingen, a Művészetek Völgyén, a Campuson és még sok fesztiválon. Találkozhattok velünk május 10-én az Aurevoir előzenekaraként Szentendrén a Barlangban, illetve a Blahalouisiana előzenekaraként is, hamarosan eláruljuk azt is, hogy hol. Július 19-én a Magyar Zene Házában adunk ingyenes szabadtéri koncertet Villővel közösen. Nyár elején meg fog jelenni pár dalunk, amelyekhez már készülnek a klipek. Ősszel pedig érkezünk az első albumunkkal és egy különleges lemezbemutató koncerttel.Van olyan hazai előadó, aki inspirációt, példát jelent számodra? Ki az? Miért? Kivel dolgoznál együtt szívesen?
Nagyon sok hazai előadó jelentett inspirációt az évek során, nem fogom tudni mindannyiukat felsorolni, de például Barkóczi Noémi tökéletesen természetes, nyers és leíró szövegei, Noémo zenéjének finom, mégis határozott nőies tisztasága, Hegedűs Józsi dalainak olykor megnyugtató, néha pedig felkavaró áramlása az utóbbi időben sokat adott számomra. A zenekarok közül pedig az Aurevoir.-t és a Papírsárkányok-at említeném, mint inspiráció, de nagyon sokféle magyar előadót, zenekart hallgatok mostanában. Különleges és egyedi előadók ők, izgalmas együttműködésünk lehetne bármelyikükkel.
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
írta: Hatos Niki
Tavaly decemberben fizikai formában jelent meg Zséda 12 újhullámos és klasszikus dalokkal építkező Kaleidoszkóp lemeze. Digitálisan eddig csak a korong egy része volt elérhető, mától azonban mindenhol meghallgatható az énekesnő teljes nyolcadik stúdióalbuma. Az előadó olyan vendégekkel alkotott közösen, mint Solére, Szűcs Krisztián, Dolhai Attila,...
2010-ben alapított 21. Század Kiadó azért jött létre, hogy egy újabb ablakot nyisson a magyar olvasóknak Európára, Amerikára, a világra, a 21. századra. Most többek között két friss exkluzív előfizetéses könyvklub csomaggal, illetve izgalmas újdonságokkal jelentkeztek a könyvmolyok számára.