Best Of anyagot jelent az első TNT-vinyl

2025.03.31

A Magneoton kiadó gondozásában megjelent az immáron harminc esztendős TNT első bakelitlemeze, amely a produkció ikonikus slágereit fogja egy csokorba. A tíz dalos hanghordozó olyan ismert számokat tartalmaz, mint a Titkos üzenet, a Nem jön álom a szememre, a Bolond, aki sír és a Kicsi Gesztenye.

"Mi úgy nőttünk fel a testvéremmel, hogy a kedvenc előadóinkat bakeliten hallgattuk. Az első külföldi lemezünket, az Alphaville Forever Young albumát, vagy magyarok közül az R-GO-t, Eddát, akárcsak a minden háztartásban előforduló Neoton-, Omega- és Hungária-korongokat. A mai napig szinte hallom ahogy elindul a tű a lemezen, azzal a jellegzetes ropogó hanggal, és felébreszti bennem a fiatalkori zenei élményeket. Nagyszerű érzés, hogy most a mi dalaink is megjelennek ezen a legendás hanghordozón." - árulta el Dobrády Ákos.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Fehér Emma

A Debrecenből indult, jelenleg toronydaru-kezelőként dolgozó, 29 éves Nø Rich néhány évvel ezelőtt pusztán kíváncsiságból állt először a keverőpult mögé, ma pedig már szinte minden hétvégén fellép. Saját bevallása szerint a legnagyobb motivációját a közönség reakciója adja, amikor látja, hogy az emberek együtt élnek a zenével, tudja, hogy jó úton...

Augusztusban jelenik meg a Konkrét Könyvek gondozásában Dr. Reszler Gábor: Tecumseh - Az indián összefogás vezére című kötete, amely elsőként mutatja be magyar nyelven átfogóan az észak-amerikai indián történelem egyik legismertebb alakjának életét.

Share