Augusztus 20-án különleges elektronikus zenei estnek ad otthont a Padre Guilherme magyarországi debütálása a Budapest Park színpadán. Az est másik fellépője a Klangphonics.
Berkes Kornélia produkciós koordinátor kapta a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat

Az elismerést a Vígszínház társulata ítéli oda minden évben egy olyan műszaki vagy adminisztratív munkatársnak, aki nélkülözhetetlen szerepet tölt be a színház működésében.
A díjat 1984-ben alapította Szemere Vera, Várkonyi Zoltán özvegye. A legendás színházigazgató kiemelten fontosnak tartotta a háttérben dolgozó kollégák munkáját, ezt a szemléletet viszi tovább az emlékdíj is. Várkonyi Zoltán 1962-től főrendezőként, majd 1971 és 1979 között igazgatóként dolgozott a Vígszínházban. Nevéhez a teátrum egyik legsikeresebb időszaka kötődik.
Az idei díjazott, Berkes Kornélia 1991-ben végzett a pécsi balettiskolában, majd még ugyanabban az évben a Vígszínházhoz szerződött. Tíz éven át zenés-táncos produkciókban dolgozott. Később sport- és művészmenedzsmenttel foglalkozott, majd 2016-ban tért vissza az intézményhez. Dolgozott művészeti és igazgatói titkárként, jelenleg produkciós koordinátorként a Víg Szalon programjain és egyéb eseményeken dolgozik.
A díjat május 13-án, a Büszkeség és balítélet előadása után adta át a Várkonyi család és Rudolf Péter.
"Mindennél többet jelent számomra, hogy ezt a díjat a társulat szavazta meg. 2016-ban azért jöttem vissza szívesen a Vígbe, mert egy nagyon jó csapat dolgozik itt. Minden nap örömmel jövök be ide. 13 éves korom óta színházban vagyok. Egykor a színpadon, most a háttérben. Akit egyszer ez a közeg beszippant, nehezen tud elszakadni. Abból a szempontból is nagyon szerencsés ez a szakma, hogy nincs két egyforma nap, egyforma projekt, előadás. Megtisztelő, hogy többféle pozícióban gondoltak rám, és helyt tudok állni."
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó
fotó: Vígszínház - Juhász Éva
Július 16-18. között ismét a Velencei-tó partjára költözik az elektronikus zenei élet, a B MY LAKE három napon át szállítja le a techno és a melodic techno nemzetközi élvonalát.
Megérkezett I Szujon - Az utolsó hívás - Kang Dzsian telefonfülkéje című írása az Európa Könyvkiadó gondozásában, amely egy különös, finoman misztikus pszichológiai dráma a gyászról, a kimondatlan kérdésekről és a veszteség utáni élet újrarendezéséről.




