Berény Róbert főműve 38 millióért kelt el. Sikeres őszi aukció a Virág Judit Galériában

2025.10.18

Rendkívüli tételek, nemzetközi érdeklődés és rekordárak jellemezték a Virág Judit Galéria őszi klasszikus aukcióját, amelyen a magyar modernizmus ikonikus alkotói kerültek kalapács alá. A közel kétszáz művet felvonultató esemény három kontinensről vonzott licitálókat, a több ezer beérkező ajánlat csaknem fele online érkezett, a Budapest Kongresszusi Központban pedig zsúfolásig telt a nézőtér.

Az est legnagyobb szenzációja Berény Róbert Árnyék és Olympia című főműve volt, amely 38 millió forintért talált új tulajdonosra. A ritkán látott alkotás a modern női akt újraértelmezéseként is olvasható, egyszerre intim és elvont, dekoratív és filozofikus.

Szintén komoly licitharc kísérte Kmetty János Csendélet KUT folyóirattal című, a hazai avantgárd egyik meghatározó darabját, amely 36 millió forintért kelt el. Egry József balatoni tájképe 24 millió forintig jutott, miközben Koszta József Kukoricatörés című, napfényben izzó kompozíciója kikiáltási árát megháromszorozva 17 millió forintért cserélt gazdát.

A modern magyar festészet női hangját ezúttal Ország Lili képviselte: Városfalak (I–II–III.) triptichonja 6,5 milliós indulóárról egészen 13 millió forintig menetelt. A fény és sötétség határán mozgó, lírai mű a művész egyik legösszetettebb kompozíciója.

Külön fejezetet érdemel Batthyány Gyula Menyegző (triptichon) festményének története. Az évtizedekig Németországban lappangó mű csak véletlenül került elő, amikor korábbi tulajdonosa gyanút fogott, hogy ritka kincs lehet a birtokában. A galéria segítségével a kép visszakerült Magyarországra, majd restaurálás után 13 millió forintért talált új gazdára.

A modern absztrakció képviseletében Tihanyi Lajos Zöld-fehér kompozíció olajfestménye bizonyult kiemelkedőnek. A Párizsban született mű az életmű egyik csúcspontja, amelyért 12 millió forintot fizetett a győztes licitáló.

A Virág Judit Galéria újabb aukciója ismét bebizonyította, hogy a magyar klasszikus és modern festészet iránt töretlen a nemzetközi érdeklődés, és a hazai művészek munkái stabilan tartják, sőt, sokszor újraírják az árverési rekordokat.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Molnár Ágnes

Capri szigetén minden vibrál: a napfény, a tenger, a pletykák. Katy Hays Viperák írása pontosan ebben a káprázatos mediterrán ragyogásban helyez el egy hatalmas árnyékot: a Lingate család múltját. A felszínen luxus, elegancia csillog, de a vakító fehér falak mögött valami sötétség kúszik.