Az eSzínház Nyáresti vetítések programjában a Quimby Class&Roll Koncertfilmje

2025.05.28

Március 9-én az MVM Dome-ban lépett fel a Quimby és a Danubia Zenekar. A két produkció több mint fél éven át készült erre a különleges estére, amit sokak örömére film formájában is megörökítettek. A műsort a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus átiratokkal és sosem hallott hangszereléssel fűszerezte Kiss Tibi formációja.

A koncertről, illetve a felkészülésről szóló film pedig május 30. és június 13. között látható az eSzínház Nyáresti vetítések programjában.

"Nem dolgozni, sőt, még csak nem is zenélni jöttek az MVM Dome-ba, hanem játszani, ez a hozzáállás pedig valóban érződött is az első perctől az utolsóig" – írták a koncertről egy beszámolóban. Azonban az önfeledt játékot rengeteg ötletelés, tervezés és számtalan próba előzte meg. A kamerák a koncert előtti hónapokban is követték a zenekart, így a film azt is bemutatja, miként állt össze ez a megismételhetetlen produkció. Mennyi munka, szenvedély, fáradtság és öröm rejtőzik egy ilyen este mögött. A közönség tehát nem egy klasszikus koncertfilmet láthat, hanem egy kulisszák mögé is betekintő összefoglalót a Class&Roll megszületéséről és a legemlékezetesebb színpadi pillanatokról." - árulta el Kiss Tibi.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Magócsi Anikó

Capri szigetén minden vibrál: a napfény, a tenger, a pletykák. Katy Hays Viperák írása pontosan ebben a káprázatos mediterrán ragyogásban helyez el egy hatalmas árnyékot: a Lingate család múltját. A felszínen luxus, elegancia csillog, de a vakító fehér falak mögött valami sötétség kúszik.