Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
Az Erkel csapat legújabb éke lett Veres Mónika Nika

A kivételes hangú, eMeRTon-, és Fonogram-díjas énekesnőt, Veres Mónika Nikát megannyi színpadról ismerheti a nagyérdemű. Amellett, hogy állandó tagja Majka zenekarának, az Orfeumnak, bevállalta Ozzy Osbourne szerepét a We Will Rock You musicalben, játszott a Sztárcsinálókban, a SIX-ben és az 56 csepp vér című musicalfilm női főszerepét is ő alakította.
Az Erkel Színház ősszel mutatja be az Apáca Show nagysikerű filmvígjáték musical változatát, melyben Peller Anna mellett Nika alakítja Deloris Van Cartier bárénekesnő szerepét...
"Deloris egy bárénekesnő, aki tanúja lesz egy gyilkosságnak, és a tanúvédelem miatt apácának öltözve kell elrejtőznie egy zárdában. Végül a zárdakórus vezetője lesz, s zenéjével összefogja a nővéreket és a közösséget. Egy humoros, szarkasztikus karakter, de legbelül egy gondoskodó személyiség, aki sokat fejlődik az események során" – mesél szerepéről Nika. "Zárdában ugyan még nem jártam, de kórusban sokat énekeltem, és nagyon örülök, hogy a humoros oldalamat is végre megmutathatom a közönségnek" – mondja az énekesnő, aki elárulta azt is, hogy Peller Annával jó kapcsolatot ápol, de nagyon várja már azt is, hogy az Erkel csapatával közösen léphessen színpadra. "Szívmelengető, hogy gyerekként egy kórussal már álltam az Erkel színpadán, most pedig egy ilyen sikerdarabban játszhatok itt, együtt a musicalműfaj nagy neveivel" – vallotta be a tehetség.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





