Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Az Anconai szerelmesekkel indul vidéki turnéra nyáron az Erkel

Idén nyáron többállomásos vidéki turnéra indul az Erkel Színház. A társulat szabadtéri színpadokon viszi közelebb a közönséghez az Anconai szerelmesek című zenés vígjátékot.
A turné első állomása június 13-án lesz a Gödöllői Művészetek Házában, majd június 27-én Tokajban indul a szabadtéri sorozat. Júliusban Kőszegen, Szarvason és Debrecenben, augusztusban Siófokon, Gyulán és Szentendrén lép fel a társulat, a körút pedig Nyíregyházán zárul.
A darabot Cseke Péter rendezi. Díszlettervező Rákay Tamás, jelmeztervező Kovács Yvette Alida, koreográfus Markovics Emese. A szereplők között látható többek között Járai Máté, Vágó Bernadett, Kovács Lehel, Náray Erika, Fehér Tibor, Kovács Panka, Lévay Viktória, Péntek Fanni és Braga Nikita.
Az előadás egy olasz tengerparti kisváros főterére viszi a nézőket, ahol félreértésekre épülő szerelmi történetek, karakteres figurák és a '70-es évek slágerei adják a tempót. A történet középpontjában egy magyar lány áll, aki egy szót sem ért olaszul, mégis a bonyodalmak sűrűjében találja magát. Az Anconai szerelmesek két és fél órás, könnyed nyári szórakozást ígér a vidéki közönségnek.
"Az első évadunkban bemutattuk azokat a nagy musicaleket, amelyek méretükben, erejükben és látványukban igazán "erkelesek". Szívünk szerint mindenhova elmennénk velük és hirdetnénk a dobbanaszív-érzést, de ezeket a produkciókat a színházunk nézőteréről tudjátok igazán élvezni úgy, ahogy azt elképzeltük és színpadra varázsoltuk. A nyár viszont másról szól. Most mi indulunk útnak és az ország kedvelt szabadtéri színpadjaira viszünk nektek egy fergeteges mediterrán komédiát. Ti egész évben boldogan jöttetek hozzánk, ezúttal rajtunk a sor, hogy mi menjünk hozzátok" – üzeni az Erkel csapata a közönségének.
Anconai szerelmesek turné:
Június 13. 19:00 Gödöllő, Művészetek Háza
Június 27. 20:30 Tokaj, Fesztiválkatlan
Július 1. 20:30 Kőszeg, Várszínház - esőnap: július 2.
Július 24. 20:30 Szarvas, Vízi Színház- esőnap: július 27. hétfő
Július 29. 20:30 Debrecen, Nagyerdei Szabadtéri Színpad - esőnap: július 30. csütörtök
Augusztus 3. 20:30 Siófok, Kálmán Imre Szabadtéri Színpad - esőnap: augusztus 4. kedd
Augusztus 5. 20:30 Gyula, Várszínház
Augusztus 13., 14., 15., 17., 18. 20:00 Szentendre, Fő tér – esőnap: augusztus 16., 19.
Augusztus 22. 20:00 Nyíregyháza, Rózsakert Szabadtéri Színpad
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Marinka Csaba
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.




