Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Az Ambrózia fesztiválon lép fel a Backdoor People

Az alapvetően 70-es évek zenéi által inspirált, organikus hangzású Backdoor People nemrég megnyerte a Helynekem Helyfoglaló tehetségkutatóját, amivel bejutottak az Öröm a zene verseny döntőjébe is. A banda továbbá a Martonvásári Fülesbagoly Trip Tehetségkutató harmadik helyét is bezsebelte.
Érdemes hát odafigyelni a produkcióra, akik június tizenötödikén, vasárnap az Ambrózia fesztiválon bizonyítják, hogy nem véletlenül éri őket egyre több siker. A rendezvényen olyan formációk zúznak még, mint a Quimby, a Kowalsky, vagy éppen a Carson Coma. A változatos témákkal építkező
Backdoor People 21:30-kor lép színpadra.
írta: Hatos Niki
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





