Megjelent Ripoff Raskolnikov új dala, a Strange World, amely a hamarosan érkező Budapest Days album előfutára.
Áprilisban újra színpadra áll a Machine Mouse

Az 1991-ben alakult zenekar dalai kitörölhetetlenül ott vannak a hazai rocktörténelem aranykönyvében - gondoljunk csak a Játékos, Az ajtó nyitva áll, az Ébredés vagy az Álomgyár soraira. És persze ott van a Fenn a csúcson is, ami 2007-ben 21 héten keresztül uralta a Mahasz Rádiós Top 40-es listáját.
Tavalyi visszatérő bulijukon a srácok letarolták a Dürer színpadát, április huszonnegyedikén pedig még erősebben, keményebb hangzással, sodró energiákkal lépnek fel a STENK-ben.
A zenekar pályája során keresztül ment néhány tagcserén, 2014-ben Ficzkó András is kiszállt a formációból, de most újra együtt zúz a banda keménymagja:
- Ficzkó András – ének,
- Rubé Norbert – basszusgitár,
- Vilmányi Gábor – gitár,
- Ragadics Csaba – dob.
"Új formában szólalnak meg a számaink - egytől egyig erős dalok ezek, nincsenek kompromisszumok, határok az alkotás során. Beletesszük mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek alatt összegyűjtöttünk, most érzem igazán, hogy kialakult a saját, egyedi arculatunk. A hangzás jóval határozottabb és keményebb, mint régen. Nem tudjuk, hogy mit hoz számunkra a jövő, így minden Machine Mouse barátot a legnagyobb szeretettel várunk ezen a bulin. Ne hagyjátok ki ezt az alkalmat!"- árulta el a frontember, Ficzkó András.
2026.04.24. STENK = kötelező jelenlét minden rockernek.
Az early bird jegyek fél nap alatt elfogytak, ezért érdemes mielőbb lecsapni az elővételes belépőkre, amelyek már elérhetők a Cooltix hálózatában.
szerkesztette: Hatos Niki
Co Lee a hazai alternatív hiphop egyik meghatározó szereplője, aki az elmúlt években sajátos, kísérletező hangzásával és erős vizuális világával építette fel a zenei univerzumát. A produceri és előadói munkák mellett folyamatosan új irányokat keres, és tudatosan építi nagylemezes koncepcióit.
Szász Máté neve nem ismeretlen azok számára, akik érdeklődnek a modern életmód és az egészség közötti összefüggések iránt. Máté neurobiológusként és diagnosztikai szakértőként élsportolók felkészítésében vesz részt, miközben előadásaival és a Kösz, jól podcast révén a laikus közönséget is megszólítja. A szépségápolás sötét titkai könyve a Jaffa...





