Italozom címmel új dallal jelentkezett AUDIOPOETA. A projekt elsősorban hobbi jelleggel született, de az alkotók teljes értékű zenei és vizuális anyagot hoztak létre.
Angol hangzásvilággal, magyar szöveggel, mély érzelmekkel debütál NYPE első EP-je

NYPE (Nyitrai Péter) öt számos EP-vel lép be a hazai zenei életbe. A producerből lett előadó csak néhány hónapja költözött haza Londonból, azóta dolgozik
teljes gőzzel szólóprojektjén. NYPE megnyerte az Orange tehetségkutatót, majd ő lett a Jagermeister Hangadó egyik nyertese.
A Minden számít kislemez, bemutatkozó anyag olyan témákkal foglalkozik többek között, mint a hazaköltözés, a túlérzékenységtől való szorongás, a düh megélése, vagy éppen egy barát elvesztése.
"Abszolút tudatos döntés, hogy magyarul írok. Az elején angolul kezdtem el, mivel nem annyira foglalkoztatott a szöveg, inkább a zenére fókuszáltam. Viszont egy idő után elkezdett zavarni, hogy mintha nem tudnék annyira beleérezni az angol nyelvű számokba. Ezért elkezdtem magyarul írni, ami eléggé félelmetes volt, de aztán azt éreztem, hogy sokkal közelebb kerül hozzám a szám mondanivalója, olyan, mintha beraktam volna hozzá még egy plusz dimenziót" – fejtette ki döntését NYPE.
"Valahogy az alkotás mostanában picit átalakult a magyar szöveg miatt. Így, hogy most már szöveggel is kifejezem magam, úgy érzem sokkal mélyebbre tudok ásni az érzéseimben. Az EP dalai mind egy adott érzéshez, történethez kapcsolódnak, így képezik le az elmúlt éveket."
A címadó dalhoz Generál Kristóf készített képi világot.
"Ez volt az első dal, amit írtam itthon. Nagyon meghatározó nekem, mivel azt éreztem, hogy rátaláltam egy olyan új dologra magamban zeneileg és szövegileg is, ami sokkal másabb, mint amit előtte csináltam. Kristóffal még 2024 nyarán kezdtünk el ötletelni a klip koncepcióján, amikor még csak ez az egy dalom volt, és már akkor teljesen beleszerettünk ebbe az elképzelésbe" – mesélt a klip alakulásának körülményeiről Peti.
"A klip koncepciója a dalban is megjelenő túlérzékenységet és az ettől való szorongást, majd megborulást hozza vissza. Nem volt cél, hogy hatalmas története legyen, inkább arra fókuszáltunk, hogy olyan képeket dolgozzunk ki, amik ezeket az érzéseket a lehető legjobban vissza tudják tükrözni."
Szeretnéd élőben is meghallgatni az EP-t? Akkor április 25-én a Turbinában a helyed, ahol NYPE Buzás Bence vendégeként lép színpadra.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Horváth Luca
B. Nagy Réka és Nagy Bogi új közöse, az Ilyenek voltunk egyfajta érzelmi visszatekintés mindarra, amit egy barátság, egy szerelem és egy felnövés során megélhetünk.
Az olasz Zu április 8-án tér vissza Budapestre a 2026-os európai turnéja keretében. A római trió ezúttal a januárban megjelent Ferrum Sidereum anyagával lép fel, ismét az Orr Stúdió színpadán.





