Káprázatos produkciók, műfajokon átívelő előadások és valódi érzelmi csúcspontok - így ért véget a Csillag Születik 2025-ös évada, amelynek fináléja méltó módon bizonyította: a tehetségnek valóban nincs határa. A döntő végén megszületett a győztes is: Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla vihették haza a 24 millió forintos fődíjat.
Amikor a történet a tányéron folytatódik... A Thália Színház és az Apacuka Étterem közös menüvel hódít

A kultúra, a színház megérinti a lelket - és van, hogy az ízek is csatlakoznak ehhez az élményhez. A Thália Színház és az Apacuka Étterem új kezdeményezése pontosan erről szól, a színpad és a gasztronómia most közösen mesélnek el történeteket.
A "Vacsora + Színház = Teljes élmény" mottóval induló programban a nézők nemcsak előadást kapnak, hanem egy tematikus vacsorát is, ahol minden fogás az adott darab hangulatát, karaktereit és érzelmeit idézi meg. Az első két menü, a Fénytörés és Az utolsó vacsora már önmagában is egy-egy narratíva - csak épp a tányéron elmesélve.
A Fénytörés menü finom, elegáns ízekkel dolgozik, a grillezett kecskesajtos, málnás előétel az első találkozás váratlan harmóniáját idézi, a kéksajttal és dióval töltött jércemell pedig a történet érzelmi hullámzását. A desszert, a sós karamelles sajttorta, a darab csendes, mégis mély lezárása.
A Dan Rosen-féle Az utolsó vacsora viszont provokatív, játékos és sötéten humoros - pont, mint az előadás. A ricottás raviolitól az "Apacuka Burger" marhahúsos és vegetáriánus verziójáig minden fogás morális döntések és kísértések gasztronómiai metaforája. A borpárosítások pedig (Heimann Merlot, Konyári Fecske Fehér, Ikon Chardonnay) szinte dramaturgiai pontossággal kísérik végig az estét.
A Thália és az Apacuka közös vállalása egyszerre kulturális és kulináris élmény, egy újfajta est, ahol a történet nem ér véget a tapsnál, hanem folytatódik az asztalon. A Fénytörés és Az utolsó vacsora menük már elérhetők az Apacuka Étteremben, a hozzájuk tartozó előadások pedig a Thália Színház műsorán.
"A Thália számára kiemelten fontos ez az együttműködés, mert lehetőséget ad arra, hogy a színház élményét kiterjesszük a színpadon túli világra is. Az Apacuka Étteremmel közösen olyan pillanatokat hozunk létre, ahol a vacsora és az előadás együtt teremt teljes élményt. Meggyőződésünk, hogy a közös étkezés, akárcsak a színház, a találkozás és a kapcsolódás ünnepe." - hangsúlyozta a Thália Színház marketing osztálya.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Farkas Kitti
A '90-es évek vége és a 2000-es évek eleje magyar rock- és underground zenei életének egyik meghatározó zenekara, a Nyers közel 30 évnyi szinte teljes inaktivitás után újra színpadra áll. A valóban rendkívülinek ígérkező koncertre december 28-án, vasárnap kerül sor a Turbina Nagytermében.
MIVANA-t többek között olyan produkciókból ismerheti a nagyérdemű, mint a 4S Street, az Audiopoeta vagy éppen az Omega, ám szélesebb közönségét alighanem saját YouTube-csatornájának köszönheti, ahol saját dalai mellett korábban számos igényes és népszerű cover anyagot tett közzé.




