Ősszel érkezik CARI kislemeze, amelyen a szakítást, annak különböző fázisait, a feldolgozást járja körül. Erről a munkáról szállított le egy újabb előfutárt az előadó, a meglehetősen sötét hangulatú töltény formájában. A szám középpontjában a toxikus kötődés áll, a dinamikához pedig nagyban hozzájárult ARON (Krecsmarik Áron) közreműködése is. A ...
Alpárfeszt: kemény metal, fullos chill a fesztiválon!

Július 3-5. között a Lakitelek, Tőserdő Autóskempingben a természet és az underground muzsika találkozik egymással. Az Alpárfeszten a helyi illetékességű Látø, Dystopia, és Barbears zenekarok mellett most júliusban többek között:
- az igencsak szigorú death és groove ihletettségű Darkmess,
- a frontcsajos, időközben nagykorúvá vált kecskeméti Nova Prospect,
- a saját bevallásuk szerint "kicsit fura, de annyira nem rossz" EndrE csapata,
- valamint a Komodo, a Doggiven, és az 1998 óta hasító progresszív Tengeri Püspök tesznek a metal szerelmesei kedvére.
Az ország legzöldebb kisfesztiváljának alapvetése az éves "bolygósimogatás", vagyis a környezetvédelmi tematikájú sorversenyek, a kizárólag re-pohárba mért pia, a műanyagmentesség, az ártéri kalandtúra, és nem utolsó sorban a szemétszedő akció. Egyáltalán nem meglepő, hogy innen indult útjára 2021-ben a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kreatív kampánysorozata is.
További kreatív off-programok is várják a nagyérdeműt a koncertközökben: reggelente például kezdő jógacsapattal lehet rámelegíteni a napra, a már kora délutántól brummogó basszusra várakozva pedig gitár- és énekkurzuson, vagy a közeli folyóparton chillezve is tökéletesen el lehet csapni az időt...
Július 3.
15.00 Látó
16.00 Colmena
17.00 Pandora's Curse
18.00 Polytrip
19.00 Black Störk
20.00 The Void
21.00 Endre
22.00 Milokey
23.00 Révész
Július 4.
14.00 Mortal
15.00 Vorlorn
16.00 Illicit Passenger
17.00 IKK
18.00 Tengeri Püspök
19.00 Komodo
20.00 Barbears
21.00 Nova Prospect
22.00 Dystopia
23.00 Killer Mendez
00.00 Azutmaga
Július 5.
13.00 The Founder's tale
14.00 Emerico Blaise
15.00 Mhorai
16.00 Califortune
17.00 Warchief
18.00 This must be love
19.00 Angertea
20.00 Muddy Roots
21.00 Darkmess
22.00 Markoláb
23.00 Doggiven
00.00 Last
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kurcz Orsi
Történeteim címmel jelent meg Cserpes Laura vadonatúj kislemeze. A munkán négy dalt hallhat a nagyérdemű, amelyekben az énekesnő megnyílik családi töréséről, édesapjáról és férjének is dedikált egy-egy felvételt. A számok során olyan témákkal foglalkozhatunk, mint a gyász, a hit, a lélek.
A megszokott minőségben kiváló szerzőkkel, tartalommal kerülnek az olvasók kezébe a 21. Század kiadó újdonságai. Íme közülük néhány: