Új dalt adott ki a 43 éve működő Pál Utcai Fiúk. A Süllyedünk energikus hangzással és erős, szövegközpontú megközelítéssel érkezik, jelezve, hogy a zenekar lendülete továbbra is töretlen.
Alpárfeszt: 3 nap múlva teret hódít a kemény metál és a fullos chill

A 2013-ban megálmodott Alpárfeszt-et manapság a hazai underground zarándokhelyeként tartjuk számon. Idén július harmadika-ötödike között kerül megrendezésre az esemény, amelyen többek között olyanok bizonyítanak majd, mint:
- a helyi illetékességű Látø, Dystopia, és Barbears,
- az igencsak szigorú death és groove ihletettségű Darkmess,
- a frontcsajos, időközben nagykorúvá vált kecskeméti Nova Prospect,
- a saját bevallásuk szerint "kicsit fura, de annyira nem rossz" EndrE csapata,
- valamint a Komodo, a Doggiven,
- és az 1998 óta hasító progresszív Tengeri Püspök.
Az ország legzöldebb kisfesztiválon alapvetés az éves "bolygósimogatás", vagyis a környezetvédelmi tematikájú sorversenyek, a kizárólag re-pohárba mért pia, a műanyagmentesség, az ártéri kalandtúra, és nem utolsó sorban a szemétszedő akció. Innen indult útjára 2021-ben a Rock the Planet – zenészek a bolygóvédelemért kreatív kampánysorozata is.
Egyéb kreatív off-programok is várják a nagyérdeműt a koncertközökben: az idei évben ráadásul két újdonsággal is érkezik a crew - reggelente kezdő jógacsapattal lehet rámelegíteni a napra, a már kora délutántól brummogó basszusra várakozva pedig gitár- és énekkurzuson, vagy a közeli folyóparton chillezve is tökéletesen el lehet csapni az időt.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Kurcz Orsi
Április 20-án az Európa Könyvkiadónál jelenik meg Federica Manzon: Visszatérés Triesztbe című regénye. Az olasz szerző ötödik könyve nemzetközi figyelmet kapott, elnyerte a rangos Campiello-díjat, 2025-ben pedig Masi Civiltà Veneta-díjjal is kitüntették.
A spanyol-német énekes-dalszerző, Alvaro Soler június 5-én Budapesten, a Barba Negra színpadán mutatja be legújabb albumát, az El Camino-t.





