Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
A Z generáció szomorú, kiábrándult, nihilista attitűdjét tükrözi Hárs Barna első kislemeze

Hárs Barna (egykori Meg Egy Cukorka) igen aktív évet tudhat magáénak idén, ennek bizonyítéka, hogy már három dallal (Nem, Felnőttnek lenni, Lángoló pillanatért) kijött ebben az évben, most pedig első kislemezével jelentkezik. A Ne Várjatok Sokat EP címadó dala az Y és Z generáció szomorú, kiábrándult, nihilista attitűdjét tükrözi, dalszövegében költőileg leírva a láb lógatta világvége hangulatot, amit korunk fiataljai éreznek. A track szól a tehetetlenség okozta szorongásról, ugyanakkor a lehetőségek adta korlátolt szabadság felismerésével járó megkönnyebbülésről is.
"Amikor ezt a dalt írtam azt éreztem, hogy a mi generációnk olyan régóta szorong, hogy szinte már sírni sem tud, hiszen a világvégevárás lett a hétköznapunk… Zakatolunk a szakadék felé beletörődötten, kiábrándultan, hiszen egy egész nemzedék érzi, hogy hamarosan talán itt a vég, szóval most még szórakozzuk ki magunkat, amíg csak lehet! A 'Ne Várjatok Sokat' könnyeden melankolikus és átjárja a csalódottság. Ha a világvége felkérne, hogy írjak neki himnuszt, amire egyszerre lehet sírni és bekészülve táncolni, ez lenne az." - árulta el Barna.
szerkesztette: Hatos Niki
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.





