A Vígszínházban ad akusztikus koncertet az AWS

2025.04.28

A népszerű AWS metál banda november 2-án a Vígszínházban lép fel, akusztikus hangszereléssel. A produkció nyolc évvel ezelőtt a Madách-ban adott koncertet, az eseményt megörökítő felvétel jelenleg több mint 17 millió megtekintésnél jár a YouTube-on, illetve az itt készült lemez is aranylemez minősítést kapott. Az album legismertebb dala, a Lelket vennék azóta is a zenekar fellépéseinek egyik tetőpontja.

A koncert elnevezése eredetileg a színház helyszínéhez kötődött, az évek során mélyebb jelentést kapott, ugyanis Madách Imre műve, Az ember tragédiája, és annak legismertebb idézete, avagy az "Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!"  tükrözi a zenekar szellemiségét és kitartását. 

A Madách elnevezű koncertsorozat következő felvonására idén november másodikán, a Vígszínházban kerül sor. Fontos, hogy a banda a nyári fesztiválszezon után nem tervez több koncertet adni, mert minden erejükkel erre az estére készülnek. A nagy sikert aratott Madách-os feldolgozások mellett új hangzással lesznek hallhatók a 2025-ben Fonogram-díjjal jutalmazott Innen szép nyerni lemez legnépszerűbb dalai is.

A jegyértékesítés május 12-én 10 órakor veszi kezdetét a Vígszínház és a jegy.hu oldalán.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Vető Viktória
fotó: Bodnár Dávid

Az ABC a Jackson 5 azonos című klasszikusát helyezi modern zenei környezetbe. A megjelenést videóklip kíséri.

Három, önismeretre és mentális jóllétre fókuszáló kötettel fejleszheted magad. A Good Life Books Könyvkiadó megjelenései a trauma feldolgozását, az egészséges határok kialakítását és az önmagunkkal való mélyebb kapcsolódást helyezik középpontba.

Július 24. és 26. között második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Kongresszusi Központban a Füred Art Weeket. A művészeti vásáron és kiállításon 22 aukciósház és galéria mutat be festményeket, szobrokat, bútorokat, ékszereket, plakátokat és egyéb műtárgyakat, amelyek egy része meg is vásárolható.

Share