A mindig bátran kísérletező Honeybeast május 24-én telt ház előtt áll színpadra a Kobuciban. Hogy a rajongók addig se unatkozzanak, kijöttek Bezárkózás című dalukkal, amit a CinemaTrip közönsége már hallhatott. A mézlassan hömpölygő, folk-rockos hangzású pedal steel gitárral fűszerezett (Lengyel Tibor) szám egyfajta belső utazást képvisel,...
A tizennegyedik évadában is tud újat mutatni a Budapest Park

Hogy miért az egyik kedvenc helyszínünk a Park? Mert folyamatosan fejlődik, mert mindig tud újat mutatni, mert erőteljes, innovatív, grandiózus. Az idei szezon látványvilága mellett a programot is világszínvonalú line-up jellemzi, a legnagyobb hazai és nemzetközi nevekkel. Ezekből kaptunk egy csokrot a mai sajtótájékoztatón. Jól van, jól van, mondjuk a lényeget!
"Sokan azt gondolják, hogy a téli szezonban a Park csapata pihen. Valójában épp az ellenkezője igaz: ez az időszak az egyik legintenzívebb számunkra. Ilyenkor minden területre kiterjedően átvizsgáljuk szolgáltatásainkat, és kutatásokat végzünk vendégeink körében. Ezek eredményei alapján indul el a finomhangolás, valamint ekkor kezdjük meg a következő évad infrastrukturális fejlesztéseinek tervezését. Az idei tél több szempontból is rendkívüli volt. Kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy a Park mellett épülő Déli Körvasút munkálatait összehangoljuk saját átalakításainkkal. Az egyeztetések az érintett hatóságokkal és szervekkel zökkenőmentesen zajlottak, az építkezés pedig az érintett szakaszon már le is zárult. Ennek köszönhetően a 2025. április 24-én induló évadot már semmilyen módon nem befolyásolja. Ezzel párhuzamosan lehetőségünk nyílt bizonyos funkciók újragondolására is. Teljesen megújult a backstage, amelynek kialakításakor már az is szempont volt, hogy még nagyobb volumenű produkciók befogadására is alkalmas legyen. A színpad pedig minden eddiginél monumentálisabb: megnöveltük a kivetítők méretét, új, látványos LED-fényeket kapott, és térben is átrendeztük az elemeket. A végeredmény véleményem szerint olyan színvonalú, amely a világ bármely stadionjában vagy nagy fesztiválján is megállná a helyét." - árulta el a Budapest Park alapítója, Pálffy András.
A Park látványos fényinstallációi mögött olyan elismert művészek állnak, akiket a közönség többek közt az INOTA Fesztiválról és a Fénydómból ismerhet. A helyszín legikonikusabb közönségkedvenc elemeit megőrizték, de sok újítással is találkozhatunk.
"Vannak barátaink, akik visszatérnek - ilyen például a New Yorkot, Hongkongot,Amszterdamot és Torontót is megjárt Talking Heads nevű alkotás a bejáratnál, illetve a Medúza fantázianevet viselő installáció, amely ezúttal világítást is kap. A Domb fényei viszont átalakulnak - olyan lesz, mintha ezer szentjánosbogár keringene a lombkoronában. A legnagyobb metamorfózison a nagytánctér ment keresztül. Itt már a kezdetek óta áll egy fa, mondhatni szó szerint hozzánk nőtt. Ha ez a fa mesélni tudna…ez lett a kiindulópont, a koncepció alfája. A tánctér fényvilága tehát a fából ered – annak asztrális kisugárzásaként tölti be a teret." - mondta el a Budapest Park üzemeltetési- és művészeti vezetője, Rimóczi Imre.
@bside_kulturalisportal Hogy miért az egyik kedvenc helyszínünk a Park? Mert folyamatosan fejlődik, mert mindig tud újat mutatni, mert erőteljes, innovatív, grandiózus. Az idei szezon látványvilága mellett a programot is világszínvonalú line-up jellemzi, a legnagyobb hazai és nemzetközi nevekkel. Ezekből kaptunk egy csokrot a mai sajtótájékoztatón. #bsidekulturalisportal #budapestpark #aws #agrundvígszínházifiúzenekar #blahalouisiana #csinibabatáncdalfesztivál #gesztipeter @Budapest Park @AWS @BLAHALOUISIANA ♬ eredeti hang - BSIDE Kulturális Portál
@bside_kulturalisportal Nyit a Park; Nyit a Park, Nyit a Park! 😍🔥😋✌️ #bsidekulturalisportal #budapestpark ♬ A rés - Élő - A Király Halott
Hogy mi minden lesz még idén?
- Park Spicc, ami egy egyedi receptúra alapján készült signature ital, ugyanakkor nagyobb hangsúlyt fektettek az alkoholmentes italkínálatra is.
- 50. jubileumát ünnepli a Vágtázó Halottkémek, a '70-es évek ikonikus slágereivel várja nézőit a Katona József Színházzal közös a Csinibaba Táncdalfesztivál; egy új, "színesebb" éráját mutat be a Blahalouisiana, először ad koncertet a Park színpadán Geszti Péter.
- olyan világsztárok érkeznek a Park színpadára, mint Will Smith, Billy Idol, az Alanis Morissette, a Queens of the Stone Age, Biffy Clyro, AURORA, Marc Rebillet, az Avenged Sevenfold, a Skillet. Erősítenek elektronikus zenei fronton is: jön James Hype, Steve Aoki, Monolink, a Sofi Tukker electro-pop duó, a Die Antwoord, Deborah De Luca. A 22 órától kezdődő éjszakai bulikon olyan sztár DJ-k pörgetik a lemezeket, mint goddard., Pixel, Squid, Xinobi, Lewis Fautzi és Matthew Dekay.
- Megújult a Park FM. Heti rendszerességű műsorokkal is találkozhatunk - a zenei interjúk mellett többek közt a mentális egészség, a világzene, a zeneipari háttéremberek, illetve egyszerű, mégis fontos kérdéseket alaposan körbejáró beszélgetések is helyet kapnak, péntek reggelenként pedig élő műsorral is jelentkeznek. A Park FM-en számos új szerkesztő-műsorvezetőt hallhatunk: Süli Laura (laurie.), Hauschel Tamás, Juhász Bálint, Szirota Jennifer és Delov Jávor szállítják az adásokat.
- Májusban indul a Budapest Park és az SOS Gyermekfalvak közös jótékonysági kampánya, amely a szülő nélkül élő fiatalok lelki egészségét támogatja. Egész májusban, illetve szeptemberben is lehetőségünk lesz a Budapest Park honlapján keresztül támogatni az SOS Gyermekfalvak programját, amely a fiatalok mentális egészségére koncentrál. A szervezet ezen kívül kiemelt szereplője lesz a kiskamaszokat célzó JusTeenTime eseménynek, amelynek nem titkolt célja, hogy a fiatalokat kicsit kimozdítsa a digitális világból kifejezetten nekik szóló, közösségi programok segítségével. Ezen kívül két alkalommal is visszatér a gyermekek kedvenc programja, a Pöttömkert.
- A Budapest Park a kezdetektől fontosnak tartja, hogy kiemelt figyelmet fordítson a feltörekvő előadókra is. Idén ők adnak otthont a Levendula Piknik innovatív összművészeti fesztiválnak, a Lil Frakk-vezette Sávlekötő Camp-nek, továbbá május 12-15. között zajlik a Budapest Park KEMP, amelyet a Banana Records kiadóval és kreatív ügynökséggel közösen, a Mastercard támogatásával szerveznek.
A Budapest Park idén is különleges koncertekkel, összművészeti programokkal, látványos bulikkal, világszínvonalú szolgáltatásokkal és a legnagyobb hazai és külföldi világsztárokkal várja a látogatókat. A további újdonságokról mi is beszámolunk majd.
szerkesztette, videó: Hatos Niki
fotók: Tusai Andi
sajtóanyag: Biczó Andi
Közel 50 éve, hogy a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM) életre hívta a múzeumok világnapját. A május tizennyolcadikai esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a múlt emlékeit őrző, bemutató intézményekre.
Május harmadik hétfőjén nyitja ki kapuit a nagyközönség előtt a Gustav Klimt: The Immersive Experience című interaktív kiállítás. A legmodernebb technikai segítséggel épülő, részletgazdag, 2000 négyzetméteres látogatóterű produkcióban megelevenednek az osztrák festő olyan alkotásai, mint a Hölgy legyezővel, a Halál és élet, valamint A csók. Utóbbi...