Megjelent GAB friss-ropogós száma, a FORRÓ, amely az ősszel érkező nagylemeze következő előfutára. Az új szerzemény fontos állomása lesz az album történetének: egy olyan érzelmi fordulópontot mutat be, ahol a bizonytalanságot fokozatosan felváltja az otthonosság, az önazonosság és az önszeretet.
A The Last Internationale ősszel a Turbinában játszik

A New York-i The Last Internationale november 24-én lép fel a budapesti Turbina Kulturális Központ színpadán. A Delila Paz és Edgey Pires vezette zenekar garázsrockot, bluest és alternatív rockot keverő, nyers hangzásával vált ismertté, koncertjeik pedig elsősorban intenzív élő energiájuk miatt működnek.
A csapat az elmúlt években több nagy név mellett is turnézott, játszottak a KISS és a Deep Purple társaságában, 2023-ban pedig a Guns N' Roses előtt nyitottak Athénban.
Debütáló lemezük, a We Will Reign 2014-ben jelent meg Brendan O'Brien producerrel, a dobokon pedig Brad Wilk, a Rage Against the Machine dobosa hallható. A második album, a Soul On Fire executive producere Tom Morello volt, a felvételeken pedig Joey Castillo (Queens of the Stone Age) dobolt. A Hard Times című dal több országban is igen sikeres lett. A zenekar számai több sorozatban is felbukkantak, köztük a The Blacklist, a Banshee és a True Detective epizódjaiban.
A The Last Internationale tavaly már fellépett Magyarországon a Boldogkisfalud Feszt közönsége előtt, most pedig klubkoncerttel térnek vissza Budapestre.
A jegyértékesítés május 22- én, 9 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
A siófoki Plázs július első hétvégéjén is sűrű programmal készül, a hónap erősen indul, a korábbi hőhullám enyhül, így ideális körülmények várják a látogatókat a Balaton-parti bulikhoz és szabadtéri koncertekhez. A zenei kínálat mellett a foci-világbajnokság mérkőzéseit is közös kivetítésen lehet követni.
Október 9-én először ad koncertet Magyarországon Joshua Idehen. A brit-nigériai költő, író és előadó a budapesti Turbina Kulturális Központban mutatja be legújabb projektjét, amely a spoken word, az elektronikus zene és a közösségi előadásformák határterületén mozog.




