Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
A The Horrors hozzánk is elhozza új lemezét

Az idén húszéves The Horrors Night Life címen új lemezt adott ki. A korong súlyos, intenzív, mélyen átszövi az eufória és a melankólia. Az album a korai lemezek nyers dinamikáját hivatott felidézni. Húsz év alatt a banda rengeteg irányváltáson esett át, a közönség és kritikusok elismerése által kövezett úton, egy NME év albuma díjjal a zsebükben, most visszakanyarodtak a kezdeti lendületükhöz.
A bandát korábban tíz évvel ezelőtt a Sziget Fesztiválon láthattuk, majd 2017-ben a Dürer Kertben. Friss albumukkal 26. február 24-én térnek vissza hozzánk, egyenesen az A38 hajón landolnak. A koncertre az értékesítés ma 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





