2026. március 28-án a Quimby az MVM Dome színpadán ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. A zenekar, amely egykor A terepasztal lovagjai néven indult Dunaújvárosból, mára a magyar alternatív zenei színtér megkerülhetetlen alakjává vált, egy olyan kollektívává, amely dalain keresztül generációk számára adott szavakat a kimondhatatlanhoz.
A Kiss Tibor (ének, gitár), Varga Livius (ütőhangszerek, vokál), Balanyi Szilárd (billentyűk, vokál), Kárpáti Dódi (trombita, ének), Mikuli Ferenc (basszusgitár) és Gerdesits Ferenc (dob) alkotta "hexavirátus" közös története sikerekkel és küzdelmekkel egyaránt formálódott, miközben dalaik újra és újra tükröt tartottak hallgatóik elé.
A jubileumi koncerten a Quimby játékra hívja a közönséget. Az est terepasztala közösen épül majd fel, dalokból és pillanatokból, ahol a hallgatók nemcsak nézők, hanem résztvevők is. Harmincöt év szélmalomharca után a zenekar üzenete mit sem változott: van hely, ahol a dalok még mindig jobbá próbálják tenni a világot. Mert a szélmalmok akkor is forognak, ha az ellenszél adja a ritmust.
"Több becenevünk van magunkra. Ilyen a Family tugedör mellett a terepasztal lovagjai. Ezek vagyunk mi: átlagemberek, a világ felfoghatatlanul nagy erőinek kitett játékok. Saját kis történeteiket megharcoló, lovagi erényekre törekvő, szerető-félő, elbukó, felálló esendő hősök. Éljük és énekeljük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy szeretni mindig és mindenhogyan lehet, s kell. Van, akinek ez szélmalomharcnak tűnik, és van, akinek ez egy izgalmas létforgatag" – meséli Varga Livius.
"Miguel de Cervantest gyerekkorom óta csodálom. A harcot emelem ki, mert a világ egy harctér, ahol egyéni és közösségi szinten éljük át a harcainkat. Ha tudná a közönségünk, mennyire érvényesek ránk a Don Quijote regény tanulságai, meglepődne..." – teszi hozzá Kárpáti Dódi.
"Mindig ebben a játéktérben élünk. Néha leomlottak a díszletek és újra kellett őket húzni, de igazából soha nem hagytuk el ezt a terepet. Néha fogpiszkálóból, néha gerendából építettünk várat. Mindig, ami kéznél volt, de a vár töretlenül áll" – mondja Balanyi Szilárd.
"A terepasztal az élet kicsinyített mása, és ha távlati szemszögből nézünk rá életünk eseményeire sokszor egészen más képet mutat. Ebből a felülnézetből sokszor önmagunkkal szemben is tudunk öniróniát gyakorolni, nevetni az esendőségeinken, botlásainkon, gyarlóságainkon, amelyek néha köszönőviszonyban sincsenek a belső lovagunkkal. Sokszor éreztük azt, mintha egy különleges éteri szeánszon lennénk, ahol a közönséggel együtt ünnepeljük az égieket" – fűzi hozzá Kiss Tibi.
