Újabb nemzetközi együttműködésben vesz részt Szebényi Dániel, a magyar zenész közreműködik az indiai basszusgitáros Mohini Dey hamarosan megjelenő szólóalbumán, azon a dalon is, amelyen Willow Smith énekel.
A rejtélyes Carpetman Budapesten is fellép

A függöny maszk mögé rejtőző Carpetman nem csak megjelenésében, de zenéjében is egyedülálló. Dalai kiszámíthatatlan elegyei a house és a blues zenének, maga írja és producerálja is számait, így minden, amit a közönség elé tár, 100%-ban őt tükrözi.
A fiatal zenész ősszel első európai turnéjára készül, amiből Budapest sem maradhat ki: Carpetman koncert november 23-án a Turbinában. A koncertre a jegyértékesítés augusztus 11-én, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Megjelent Gently da Spittah új száma, a Levegő, amely a hamarosan érkező MegPestesült álom című album első előfutára. A dal középpontjában az önvizsgálat, a létezés terhei és a függőségek különböző formái állnak.
Nagy öröm számomra minden olyan produkció, amelyek női alkotók kreatív összefogására épülnek. Így van ez az Éden-nel is, amelyben Metzker Viki, Miss Mood és Nagy Bogi közösen dolgoztak a dalon, a szövegen.





