A Placebo Budapesten is megünnepli 30 éves jubileumát

2026.03.18

A Placebo 30 éves jubileumát ünnepli, és ennek részeként Budapestre is visszatér. November 13-án a Budapest Arénában lépnek fel, ami 10 év után az első hazai fellépésük lesz. A koncert a zenekar európai arénaturnéjának egyik állomása, amelynek középpontjában az első két album - a Placebo és a Without You I'm Nothing - dalai állnak.

A turné különlegessége, hogy a setlistben olyan számok is helyet kapnak, amelyeket több mint két évtizede nem játszottak élőben. A koncert egy ritka visszatekintés is a zenekar korai korszakára, a Nancy Boy vagy a 36 Degrees típusú meghatározó dalokkal.

A jubileumhoz kapcsolódik egy új kiadvány is: a Placebo RE:CREATED, amely a debütáló album újragondolt változata. A lemez június 19-én jelenik meg, és a zenekar szerint a számok koncertéletútját tükrözi - vagyis azt, hogyan formálódtak az évek során a színpadon.

"Ezt a lemezt afféle rendezői változatként fogjuk fel. Nem a nulláról készítettük újra. Visszanyúltunk az eredeti mesterszalagokhoz, és belevittük azt a 30 évnyi élő tapasztalatot, amit ezeknek a daloknak az előadása során szereztünk. Ez a projekt arról szólt, hogy végre befejezzük a lemezt, hangzásában áthozzuk a 21. századba, miközben megőrizzük az eredeti integritását és szellemiségét. Nem arról van szó, hogy javítani akartunk rajta – nincs vele semmi baj –, hanem arról, hogy teljessé tegyük. Amikor az első albumot készítettük, még nem rendelkeztünk azzal a tapasztalattal és stúdióismerettel, hogy teljesen megvalósítsuk azt, ami a fejünkben volt. Az évek során a dalok a színpadon saját életre keltek: fejlődtek, formálódtak, és valahogy önmagukat is kiteljesítették. Ez annak az ünneplése, ahonnan indultunk, és egy találkozási pont aközött, akik akkor voltunk, és akik ma vagyunk. Egy módja annak, hogy tiszteletben tartsuk azt az ártatlanságot, miközben hagyjuk, hogy a dalok a jelenlegi zenekar mértékével, magabiztosságával és energiájával létezzenek." - mondták el a srácok a korong kapcsán.

 A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet március 24-én, 10 órától. A regisztrált Live Nation tagok másnap, március 25-én, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, míg a teljes körű jegyértékesítés március 27-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya

Budapest szívében, a Kecskeméti utca 5. szám alatt időszakosan nyitja meg kapuit az a Michael Jackson Kiállítás, amely átfogó képet ad a világ popkultúrájának egyik legmeghatározóbb ikonjáról. A tárlat kurátori szemlélete és a történeti, kulisszatitok-fókuszú megközelítés egyedivé és bensőségessé teszi a látogatói élményt, lehetővé téve, hogy...

Fábián Tamás Bravúros mutatványok, amiket senki se látott című kötete egy kifejezetten elgondolkodtató, helyenként abszurd, mégis meglepően valóságközeli történetgyűjtemény. Nem tartozik azok közé a könyvek közé, amelyeknél az olvasó kényelmesen hátradől, és hagyja, hogy a cselekmény magával sodorja. Sokkal inkább egy olyan mű, amelynél...

A 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egyik legerősebb nemzetközi dobása idén egyértelműen José González: a svéd dalszerző július végén a kapolcsi Panoráma Színpadon lép fel, új dalokkal és a jól ismert, minimalista, mégis intenzív koncertformátummal.

Share