Elérkezett június utolsó napja, ami azt is jelenti, hogy itt az ideje megosztanom veletek a hónap során megjelent kedvenc dalaimat. Az elmúlt hetekben igazán sokszínű és izgalmas újdonságok láttak napvilágot - dalok és albumok, amelyek különböző hangulatokat, stílusokat és világokat idéznek meg. Most összegyűjtöttem azokat, amelyek valamiért...
A LOVEBITES először játszik Budapesten

A japán power metal színtér egyik legenergikusabb zenekara, a LOVEBITES idén nyáron először lép fel Budapesten. A kizárólag női tagokból álló formáció július 23-án érkezik az Analog Music Hall színpadára, ahol új lemezük turnéjával mutatkoznak be a hazai közönségnek.
A zenekar híres a kíméletlen tempóról és a precíz, technikás megszólalásról, koncertjeik teljes erőből támadnak. A friss, idén februárban megjelent Outstanding Power anyag dalai is ezt az irányt erősítik, így a budapesti állomás egy intenzív, lendületes metal estét ígér.
A LOVEBITES élőben már számos nemzetközi színpadon bizonyított, és a fesztiválokon megszokott dinamikát hozzák klubkörnyezetbe is, gyors riffek, erőteljes ének és feszes ritmusszekció jellemzi a produkciót. A budapesti koncert különlegessége éppen az, hogy most először láthatja őket a hazai közönség egy önálló esten.
A jegyekre április 2-án, 10 órától lehet lecsapni a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Nagy Kátya
Augusztus 20-án különleges elektronikus zenei estnek ad otthont a Padre Guilherme magyarországi debütálása a Budapest Park színpadán. Az est másik fellépője a Klangphonics.
Július 16-18. között ismét a Velencei-tó partjára költözik az elektronikus zenei élet, a B MY LAKE három napon át szállítja le a techno és a melodic techno nemzetközi élvonalát.




