Május hetedikén, szerdán pótolják az eredetileg áprilisra tervezett, betegség miatt elhalasztott Röviden-Tömören improvizált előadást. A rövid játékokkal, rövid jelenetekkel építkező egy felvonásos, két játszórás estet Horváth-Töreki Gergely keltette életre, aki ezúttal Mészáros Andrást hívta meg vendégül, a zenéről pedig Szöllősi Dániel...
A KIRÁLY HALOTT: "Egy olyan különleges és jól sikerült koncertet tudtunk rögzíteni szeptemberben, amit büszkén mutogathatunk, adhatunk át"

A király lehet halott, de az élőzene nem. Ezt bizonyítja a 2017 óta aktív A Király Halott zenekar nemrég megjelent koncertalbuma is, amit tavaly szeptemberben az A38 Hajó színpadán rögzítettek. Ezen az estén a látványban és hangzásban is megújult pop-rock banda minden addig megjelent dalát elhúzta, ennek köszönhetően a friss-ropogós korongon tizenhét zeneileg és szövegileg masszív számot hallhat a nagyérdemű.
"Szerettünk volna az idei koncertszezon előtt egyfajta kedvcsinálóval kedveskedni a hallgatóinknak. Úgy gondoljuk, hogy egy olyan különleges és jól sikerült koncertet tudtunk rögzíteni szeptemberben, amit büszkén mutogathatunk, adhatunk át nekik. A buli napján, közvetlenül a koncert előtt a technikai telepítés elég stresszes volt számunkra, egy-két vizuális elemet ugyanis még sosem használtunk korábban. Tulajdonképpen magán a fellépésen, élesben tudtuk kipróbálni őket. Ezt követően viszont egy nagyon jókedvű, speciális eseményként éltem meg a koncertet."– kezdte a formáció frontembere, Venyige Balázs.
"Önjáró zenekar vagyunk, így nagyon sok teendőt mi magunk intéztünk el a lemezanyag kapcsán is. Persze vannak olyan feladatok, amiket ki kell adnunk a kezeink közül, egyrészt a szakértelem, másrészt pedig az időnk hiánya miatt. A dalok keverését Karakai Máté csinálta, majd ezt követően a Music Fashion kiadó vezetői, Balázs Sziszka Szilvia és Görögh Dani vették át a kiadással, terjesztéssel kapcsolatos teendőket. Az album borítóját a testvérem, Venyige Kata Orsika készítette el egy Berényi Kitti által, a koncert napján meglőtt képből. Innen is köszönjük nekik a munkájukat, a segítségüket." – tette hozzá még az énekes.
A produkció legközelebb április tizenkettedikén Pécs városában lép fel, ezt követően pedig huszonnegyedikén a 2006-ban alakult AWS vendégeiként muzsikálnak a Budapest Parkban.
EZ IS ÉRDEKELHET:
Szárnyakat adhat A Király Halott nagylemeze!
Lelket tépő, baljós hangulattal rendszerezte gondolataimat a FEKETE NAP - DÜHÖS LEMEZ
A cikk elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programiroda támogatta.
írta: Hatos Niki
Ilyen volt a Fogoly
Miután Sarah Rivens Fogoly-sorozata az elmúlt évek egyik legnagyobb dark romance sikerének számít, kíváncsi lettem, hogy mi kerekedik ki az író kezei közül. A negyvenhárom fejezetből álló Fogoly - Szerelem és gyűlölet között olykor egyetlen lépés a távolság középpontjában az a huszonkét éves Ella áll, aki alig-alig emlékszik azokra az időkre,...
Május 14-én Budapesten ad koncertet a francia blues-rock előadó. A Manu Lanvin & The Devil Blues tavaszi turnéjának keretén belül mutatkozik be a kiváló énekes-gitáros triója az Analog Music Hallban.