Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
A Honeybeast a Budapest Parkba is elviszi a Cinematripet

A Honeybeast egyedülálló látványvilágú koncertshow-ja, a Cinematrip augusztus 28-án a Budapest Park színpadán várja a közönséget.
"A színpad teljes hátsó részét félkörívben kitöltő vetítést terveztünk olyan 3D-s hatást teremtve, amelynek mi, a színpadon zenélő zenekar is része vagyunk. Olyan valós és képzeletbeli helyszíneket jelenítünk meg, amelyek feltűnnek a Honeybeast-dalokban" – mondta el Tarján Zsófi, a zenekar énekese.
A Cinematrip tehát olyan utazást ígér, amely minden érzékszervünkre egyszerre hat: életre kelnek és csodás helyszínekre visznek minket a Honeybeast-dalok szereplői, akiknek magányaikban, szerelmeikben, félelmeikben és örömeikben olyan gyakran magunkra ismerünk, hogy együtt járjuk be közös élményeink univerzumait a római Colosseumtól az erdélyi viskóig, Portugáliától egészen az Androméda-köd spirálgalaxisáig.
A Honeybeast vendége a 60-as évek angolszász folkzenéjének világát a britpoppal, az americanát a 70-es évek undergroundjával vegyítő The Roving Chess Club lesz.
sajtóanyag forrás: Varga Zsófia
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.





