„A hatalmas kásahegy, amin a fordító átrágja magát” - Interjú Dési András Györggyel

Dési András György számára a fordítás nem pusztán szakma, hanem hosszan tartó, intim együttélés egy szöveggel: küzdelem mondatról mondatra, újraolvasásokkal, örömökkel, bosszúságokkal és apró felismerésekkel. A Micimackótól Rejtő Jenőn és Wodehouse-on át vezetett az útja addig, hogy ma a kiadói felkérések sodrásában, derűs kitartással és makacs figyelemmel dolgozza át mások írásait magyar nyelvre. Ebben a mai interjúban az olvasásról, a hűségről, a kreativitásról, a határidőkről, a kásahegyekről és a megnyugtató SEND gomb pillanatairól is mesél a nem mellesleg filmekkel is foglalkozó alkotó.

Mi volt az az első könyv, ami olvasóként meghatározó, fontos volt számodra?
A 'Micimackó', valamint Rejtő Jenő és Wodehouse összes műve. Ha manapság humorosan kell fogalmaznom, ha szellemes szerzőt fordítok, most is meg tudnám mutatni az érdeklődő olvasónak, hogy az adott mondat kamaszkorom melyik könyvéből, szerzőjétől nyerte az ihletet. Nagyjából olyanok ezek az írások, mint az alapszínek - ebből a háromból mindenféle vicc kikeverhető.

Mikor és hogyan jutott eszedbe, hogy könyvfordítással foglalkozz?
Valahogy így alakult: jött magától, természetesen, és én egyre fokozódó örömmel sodródom ezzel a lehetőséggel - amíg még van.

Milyen érzés volt először a kezedben tartani az első kész művet, amit te fordítottál?
Nagyon-nagyon jó volt, bár ez már elég régen történt.

Mit szeretsz ebben a munkában? Mik a nehézségei?
Könnyű lenne erre azt felelni, hogy a nehézségeit szeretem. Igazából nagyon sok mindent szeretek a fordításban, és ebben néhány nehézség is benne van, például a küzdelem, a mondatról mondatra haladás végtelennek tűnő útja, a hatalmas kásahegy, ami egy szöveg, és amin a fordító makacs figyelemmel, apránként keresztülrágja, -lopja, -verekszi magát. Hogy aztán rögtön visszamenjen az elejére, és újrakezdje: én legalábbis a sokszor újraolvasó típusú fordító vagyok.
És persze szeretem, amikor sikerül valamire rátalálnom, ami addig nem volt meg. Nagyon örülök, amikor másnak is tetszik, amit csinálok. Bosszankodom, amikor hibát találok olyasmiben, amin már nem lehet javítani, ezért igyekszem nem olvasni a már megjelent fordításaimat. Ez is egy nehézség, sőt, szinte képtelenség...
És persze: amellett, hogy nagyon szeretek nekilátni a munkának, a kezdet számomra csodálatos érzés, és szinte mindig szárnyakat ad. Nagy öröm az is, amikor befejezek valamit, majd végül nagy nehezen elszánom magam, és több hónapos bizalmas együttlétezés után kiadom a kezemből a végeredményt: megnyomom a SEND gombot.

Hogyan dől el, hogy melyik mű fordításával foglalkozhatsz te?
A kiadó megkínál munkákkal, és én többnyire a szerkesztő bölcsességében bízva, remélve, hogy nem véletlenül kér éppen engem arra, amire, elfogadom, amit kínál. Általában megkérdezik, hogy megfelel-e nekem, de nem szoktam nemet mondani. Ráadásul fáj minden feladat, ami az enyém lehetne, de én kénytelen vagyok nemet mondani rá. Szóval próbálkozom, hogy lehetőleg a világon mindent, de mindent én fordíthassak le - és közben azért legyen rengeteg szabadidőm. Ez az igyekezetem eddig még kudarcba fulladt.

Mennyire tartod magad szöveghű fordítónak? Mennyire engeded szabadon a kreativitásodat?
Ha jól értem, az én dolgom az, hogy először ráérezzek, azután ráhangolódjam a szerző világára, stílusára, világlátására, eredeti szándékaira, és reprodukáljam őket. És az is a dolgom, hogy belássam, ha ez lehetetlen. Érzékeljem, ha valahol nem sikerült, és azt a szöveg más részein visszapótoljam. Másképp fogalmazva: a hűség híve vagyok, de nem a szavak szintjén, és még csak nem is a mondatokén. Vajon minden fordító azzal vigasztalja magát, hogy ami elvész a réven, az majd visszajön a vámon? Én igen.

Ki az a szerző, akinek a stílusát a leginkább kedveled (akár olvasóként, akár fordítóként)?
Azt hiszem, nem túl hosszú fordítói pályám során még sosem történt meg velem, hogy olyan szerző került volna elém, akit régebbről, egyszerű olvasóként szerettem. Ami lehet, hogy szerencse, mert ki tudja, mennyire bénított volna meg a tisztelet. De fordítás közben minden szöveggel és szerzőjével kapcsolatban nagy érzelmeket élek át: szeretetet és gyűlöletet is. A munka kezdete és vége többnyire a szeretet jegyében telik, a többi meg már szövegfüggő.

Hogyan hatnak rád a határidők és a szerkesztői kérések?
A határidők inspirálóan hatnak rám. A szerkesztői kérdések időnként szintén inspirálóan hatnak. Néha nem.
Próbálom nem elfelejteni, hogy a fordító a gyári szalag első negyedénél áll valahol; utánam még jó páran következnek, akik a munkám eredményére várnak, hogy aztán ők is nekiláthassanak a saját feladatuk elvégzésének, és ez némi felelősséget ruház rám. Szóval: tekintetemet a határidőre függesztve dolgozom, ahhoz képest számolom meg naponta többször a lefordított és még hátralévő karaktereket, és különféle ravasz kalkulációkkal folyton hozzámérem az eredményt az előre kialakított munkatervhez.

Szerinted mik a legfontosabb készségek egy jó fordító esetében?
Valahol azt olvastam, hogy egy jó fordítónál az olvasottság az alap. Azt hiszem, ez igaz lehet. Jól jöhet még a stílusérzék, az empátia, a türelem, az egészen apró részletek szeretete, valamint egy minőségi irodaszék.

Mennyire van igényed és kapacitásod arra, hogy a munkádon kívül is olvass? Ha van rá időd, mit szeretsz olvasni? Milyen szokásaid vannak?
Mindenképpen törekszem rá, hogy mindig olvassak. Ha egy átlagos hétköznap éjjel egykor befejezem a munkát, akkor még van egy órám olvasni. Sokszor "hozzáolvasok" ahhoz, amit éppen fordítok; próbálom megismerni, hogy hasonló világokat, stílusokat, korokat hogyan ültettek magyarra a nagy elődök vagy a kiváló kortársak. Továbbá lelkes olvasója vagyok az éppen zajló magyar irodalomnak: valahonnan a fordítónak is be kell szereznie a nyelvét.

Miért tartod fontosnak az olvasást?
Mert örömöt okoz. Nekem például nagyon sokat. És ez kiskamaszkorom óta egyfolytában, tulajdonképpen nem változó intenzitással - bár változó irányú érdeklődésekkel - így van. Ezért drukkolok, hogy a gyerekeim szeressék az olvasást: mint minden szülő, én is csak arra vágyom, hogy az örömökben gazdagodjanak.

Hogyan látod a jövőd?
Számomra is megmagyarázhatatlan derűvel nézek a jövőbe. Aztán majd meglátjuk.

BESZERZEK EGY PÉLDÁNYT A FORDÍTÁSAIBÓL:

szerkesztette: Hatos Niki
fotó: Huszti István, Index