A felszabadító elengedés himnuszát szállítja le Paulina

2025.07.24

Mindannyian éreztünk már úgy, hogy  valaki vagy valami csak súlyként nehezedik ránk. Az elengedés, a továbblépés azonban nem mindig egyszerű, ehhez ad egy kis plusz lendületet Paulina újdonsága, a Dunába hajítom.

"Mit is hajítok a Dunába a dal szerint? Minden olyat, ami felesleges, ami rossz hatással van rám, ami már mérgez vagy egyszerűen negatív az életemben. Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor azt kívánná, csak vigye el a víz a rosszat az életéből. Én hiszek benne, hogy erre van lehetőség, nem kell ahhoz ragaszkodni, ami nem tesz jót nekünk" – mondta Paulina.

"A producerünk, Vári Gábor hobbiból elkezdett kamerázni, és jelezte, hogy felvenné a stúdiózásunkat, ha nem baj. Mondtam neki, hogy olyannyira nem, hogy akár klipet is csinálhat, ha van kedve. Hatalmas mázli, hogy vele dolgozhatunk, a felvételeken tényleg azt lehet viszontlátni, ahogy a dal végleges verziója születik a stúdióban. Emellett szerveztünk egy eseményt a Duna-partra, ahova szerencsére sokan el tudtak jönni. Adtunk ott egy kis akusztikus koncertet a csodás közönségünknek, és ennek részletei is belekerültek a klipbe. A videó szerintem magáért beszél, nagyon jól átadja a hangulatot" – tette hozzá az énekesnő.

Zene, szöveg: Hepp-Kocsis Paulina. Videóklip: Vári Gábor, Echkardt Máté.

Szeretnéd élőben is hallani a dalt? Akkor jó hír, hogy Paulina és zenekara mostanság többször megfordul Erdélyben és Balaton környékén is.

szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Gold Record Music

Wagner Emil legújabb dala, a Függöny Szavak egy mélyebb érzelmi állapot kifejeződése. A szerző saját élményeiből merítve alkotta meg a számot, amely a "minden rendben" válasz mögötti valódi érzéseket tárja fel. A dal szövege és hangulata azt az érzést közvetíti, amikor a külső mosoly mögött belső feszültség és megélt fájdalom húzódik meg. Emil a...

Közel két év várakozás után ismét friss dallal jelentkezett a Tankcsapda. A debreceni rockzenekar idén nyáron különleges formában turnézik: Lukács Laci és Fejes Tomi mellé minden koncerten csatlakozik egy-egy ismert hazai gitáros, és a stúdióban is összesen kilenc vendégzenész segíti az új album munkálatait.