Zenélő Taxi néven rendhagyó zenei akció indul június 9-én Budapesten, egy kisbusz szállít utasokat a városban, miközben fedélzetén élő koncert zajlik.
A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az év utolsó nagy robbanására készül az Anna and the Barbies. December 12-én a Dürer Kertben zárja az évet az a zenekar, amely minden alkalommal képes új színt vinni a hazai koncertszíntérbe. Anna és csapata ezúttal is garantálják a szokásos érzelmi hullámvasutat - a lírai mélységektől a felszabadult tombolásig -, miközben a közönséget meglepetés vendégek is várják majd.
"Bevesszük az új pesti főhadiszállásunkat, a Dürert. Legyetek résen, mert nagyon izgalmas dolgokkal készülünk: lesz szuper előzenekar és meglepetés vendégek is, mi nagyon várjuk" – mondta Pásztor Anna.
szerkesztette: Hatos Niki
forrás: Varga Zsófia
fotó: Erdős Viki
Új képzési programot indít a Sziget és a Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK), elstartolt a hellonext Steward program jelentkezése. A kezdeményezés célja, hogy fiatalok bevonásával erősítse a fesztiválok biztonsági és támogató rendszerét, miközben gyakorlati betekintést ad egy nagyrendezvény működésébe.
Az áprilisban megjelent, 33 számos Air 2 album és a május 2-i Budapest Park-koncert után újabb állomáshoz érkezik Co Lee és a WAVY kollektíva közös projektje. Július 10-én a budai hegyekben található Farkashegyi repülőtéren rendeznek egynapos, exkluzív lemezbemutató minifesztivált.




