Tegnap megnyitotta kapuit a 35. Művészetek Völgye. Az augusztus 2-ig tartó jubileumi rendezvényen Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend összesen több mint 4200 programnak, közel 3000 fellépőnek és 40 helyszínnek ad otthont.
A Centrál színház vendége lesz Varró Dániel

Varró Dániel nevéhez olyan művek fűződnek többek között, mint a Világszépbajszú macskagrófkisasszony, az Akinek az orra pisze, a Diótörő, a Túl a Maszat-hegyen, a Megfújni, és tapaszt rá, a Nem, nem, hanem, vagy éppen az Akinek a jele gomba.
A költő április 14-én, hétfőn a Centrál színház Lehet egy költővel több? különleges előadás-sorozatának vendége lesz, amely a költészet kimeríthetetlenül gazdag világába kalauzol. A műsorra 19:30-as kezdettel, a színház Kisszínpadán kerül sor. Azt est során kapunk improvizációs játékot versekkel, szellemi totót, és a közönség megtanulhat verslábban tapsolni. Az elhangzó verseket Fehér Tibor, Hermányi Mariann, Papp Dániel és Papp János tolmácsolja.
Jegyek egységesen 4500 forintért kaphatóak.
szerkesztette: Hatos Niki
A Magneoton új alkiadót indít Easy Music Records néven, amely a magyar könnyű szórakoztatózenére koncentrál. A kiadó célja, hogy a retró slágereket és azok újragondolt változatait a fiatal előadók produkciói mellett egy platformon mutassa be. A művészeti vezetői feladatokat Csicsák Norbert látja el.
A Good Life Books Könyvkiadó gondozásában jelent meg Mat Auryn A mágikus boszorkány című kötete, amely gyakorlati útmutatót kínál az energiaérzékelés, az intuíció fejlesztése és a mágikus gyakorlatok iránt érdeklődők számára.





